Lehóczki György: Kiskunhalasi tűzoltóság 1904-2004 - Thorma János Múzeum könyvei 17. (Kiskunhalas, 2004)
Az állami tűzoltóság
Vállalat dolgozói is részt vettek. Több ezer lakóházból 450 csak az utóvizsgán felelt meg.119 1968 februárjában a tűzvédelem érdekében a kiskunhalasi Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum hallgatói részére elméleti és gyakorlati foglalkozást tartott a tűzoltólaktanya udvarán Vörös Imre tűzoltó főhadnagy.120 1969 májusában ismét megrendezésre került az önkéntes tűzoltók járási versenye Rémen. Az iskolás gyermekek és a sokéves önkéntes tűzoltó múlttal rendelkező idősebbek egyforma lelkesedéssel vettek részt az elméleti és gyakorlati versenyeken.21 A tűzoltóságra azonban nemcsak nyáron, hanem télen is szükség van, hiszen megszámlálhatatlan az a feladat, amit a lakosság élet- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében kellett tenniük. 1969 telén a Hattyú és Kórház utcákban a nagy mennyiségű hó alatt az épületet kellett alátámasztani, vagy éppen a pincékből a vizet kiszivattyúzni.1 1970 novemberében értékelték Kiskunhalason a tűzoltók munkáját, majd Dudás István alezredes a megyei parancsnokhelyettes jutalmakat adott át. 3 1971. május 16-án Csikérián rendezték meg a kiskunhalasi járás és város 560 önkéntes tűzoltója részvételével a járási versenyt. Kismotorfecskendővel a kiskun- halasi Vörös Október Termelőszövetkezet nyerte meg az első díjat. Az üzemi rajok közül 400 1/p kismotorfecskendővel a Kiskunhalasi Állami Gazdaság tajói kerülete első helyezést ért el. Külön kategóriát képezett az osztott sugárral történő oltás. E versenyágban a férfiak között a kiskunhalasi kórház csapata, nők között a Papíripari Vállalat kiskunhalasi gyára szerezte meg az elsőséget.14 1972 májusában Jánoshalmán tartották meg a községi önkéntes tűzoltók járási versenyét, ahol 67 raj vett részt. A 400 1/p kismotorfecskendő szerelésben a kiskun- halasi Vörös Október Tsz. férfi raja lett az első. A létesítményi tűzoltóságok közül a kiskunhalasi MÁV vasútállomás férfi raja, a kiskunhalasi kórház férfi raja, a Papíripari Vállalat Kiskunhalasi Gyárának női raja és a Fémmunkás Vállalat Kiskunhalasi Gyárának fiú raja lett az első.124 A Kiskunhalasi Városi Tanács VB. 60/1972. VB. számú határozatával a városi és járási tűzoltóparancsnoki teendők ellátása alól felmentette Pálinkás Ferenc tűzoltó őrnagyot. A megyei tűzoltó-parancsnokság írásbeli javaslatot küldött, melynek alapján javasolták Vörös Imre tűzoltó főhadnagyot a Kiskunhalasi Járási és Városi Tűz- rendészeti Parancsnokság vezetőjének kinevezni. A Kiskunhalasi Városi Tanács VB. 1972. június 16-ával kinevezte Vörös Imre tűzoltó főhadnagyot parancsnoknak. Vörös Imre 1934. október 30-án született Tataházán. Édesanyja Viszmeg Rozália, édesapja Vörös Mihály. Általános iskolai tanulmányait Tataházán kezdte, majd Bácsalmáson fejezte be 1949-ben. Középfokú tanulmányait Bácsalmáson végezte és érettségi oklevelet szerzett. Utána mezőgazdászként dolgozott több helyen, majd 1954. november 15-től 1956. október 16-ig sorkatonai szolgálatot teljesített Kalocsán és Kiskunhalason. 1960. július 23-tól dolgozott a tűzoltóság állományában, 1960. augusztus 23-án vezényelték a tűzoltó tisztképző iskolába, ezt 1962. augusztus 10-én végezte el és alhadnagyi rendfokozatot kapott, majd a kiskunhalasi tűzol44