Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)

Tartalom

Haszilló József Zrínyi utca 8. A keceli házbirtokosok 1879. évi jegy­zékében a 62. számú ház ifjú Árvái János birtokában volt. 1949-ben Haszilló József (1919-ben született) az öreg házat részben lebontotta (az évtizedek során többször átépítették, a vert falakat vályog és tégla fal­részekkel egészítették ki) és új részeket épí­tett hozzá. A sátortetőt cseréppel fedték, a kb. 150 m2-es házat lényegében a kor köve­telményeinek megfelelően modernizálták. A melléképület alatt pince-kamra is van. 1984-ben az udvaron egy könnyűszerkezetes épületet húztak fel varroda és üzlet szá­mára. Haszilló József 1942. szeptember 16-án született Kecelen. Általnos iskolában Kecelen járt. Kedves emlékű oktatói voltak: Kováts Ignác, Vén Albert, Tarján Mihály és Légrádi Ferenc. A kiskőrösi Petőfi Gimnáziumban érettségizett 1960-ban. Ebben az évben az Áfésznél kezdett dolgozni. 1962-től két évig katona a szolnoki repülősöknél. 1970-ig a keceli Áfésznél kereskedelmi előadó, majd osztályvezető és elnökhelyettes. Szívpanaszokkal rokkant nyugdíjba ment. 1990-től feleségével, Bagó Évával együtt textilüzletet és varrodát nyitottak, mely napjainkban is működik. A Haszilló nemzetség története 1754-től követhető nyomon. Ősük 1754-ben Nyitrából költözött Kecelre négy lóval, kocsin, Katalin nevű feleségével, aki egy plébá­nos húga volt, és hozományul 300 forintot hozott. Jeles és sokat szereplő tanácsbeli ember volt a 18. században Haszilló Mihály nagygazda és esküdt, aki 1820-ban halt meg. Haszilló és Bagó családfa Haszilló András Sendula Károly Kisa János Vulman János felesége felesége felesége felesége Morvái Anna Tompái Barbara Vancsik Klára Travnyik Veronika Haszilló István 1 Sendula Veronika Kisa István Vulman Rozália 1878.08.04 1885.03.25 1893.01.03 1895.09.04 Kecel Kecel +1970 +1999 Kecel Haszilló József (Liza) — esküvő — Kisa Rozália Bagó István Kovács B. Judit 1919.03.09. Kece 1939 1922.02.11 Kecel 1922-1996 1922,Kecel tej csarnok vezető válás 1958 Öregcsertő Haszilló József --------­esküvő Bagó Éva 1942.09.16 Kecel 1962. 1944.02.11 Kecel 1 Haszilló Bernadett 1964.01.14 Kecel 1988 általános gépészmérnöki diploma 88

Next

/
Thumbnails
Contents