Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)
Tartalom
1989-ben ment nyugdíjba. Varga Márton 1973-ban beiratkozott levelező tagozatra, a budapesti Kertészeti Egyetem Termesztési Karára és a termesztési szakon 1979-ben kertészmémöki diplomát szerzett. Diploma dolgozatát „A meggytermesztés történelmi fejlődése a keceli és a kiskőrösi termőtájban” címen késztette el. A bevezetőjében leírja, hogy a meggytermesztés több évszázados, elterjedt, jó alkalmazkodóképességű gyümölcs és sok irányú felhasználhatósága, nagy cukor, szárazanyag és C-vitamin tartalmú. A nemes savak, amelyek a meggyben megtalálhatók és annak kellemes savanykás ízét adja, az egyik legnemesebb gyümölccsé avatja. Tárgyalja a termőtalaj és a termőhelyek kialakulását, a termesztett meggyfajtákat (cigány, hajag,j?ándi vagy üveg, pipacs, egri, körösi, újfehértói fürtös, érdi és debreceni bőtermő, érdi, korai meteor, favorit). Kecelen 1961-ben 1032 tonna meggyet adtak el, azóta csökkenő mennyiségben, 1978-ban már csak 378 tonnát. Tájékoztatást ad a keceli gyümölcsfák számáról: 1935-ben almafa 8400, szilva fa 12500, kajszi 5800, meggyfa 7300. 1959-re az összes gyümölcsfa állomány 272000-re növekedett. Ebből a meggyfák száma 114 ezer, (szórványban 3400, házikertekben 12 ezer, szőlőközti 98300 és üzemi 200 fa). Varga Márton 1984-ben a budapesti Kertészti Egyetemre benyújtotta doktori értekezését „A homoki Szőlőtermesztés integrálása a keceli Szőlőfürt Mezőgazdasági Szakszövetkezetben” címen. Ezután az egyetemi tanács doktorrá fogadta. Dr. Varga Mártonné Horváth Margit 1934-ben (a Kalocsáról származó dédapja, Horváth László által 1905-ben épített házban) született, mely ma Magyar László tulajdona. A ház mestergerendáján ma is olvasható „Ezen házat Horváth László és Csonka Katalin építette 1905-ben”. Városháza Főtér 1-2. Patachich Gábor kalocsai érsek által 1734. április 22-én újratelepített Kecel 1848- ig jobbágyfalu volt, az érseki feudális birtokhoz tartozott. Alapvető belső ügyeiben azonban a faluközösség jelentős önállósággal rendelkezett. A 17. században és a 19. század első felében Pest-Pilis-Solt vármegye solti járásához tartozott. Kecel lakosságának vezető testületé az esküdt férfiak tanácsa, élükön a bíró állt. Korabeli megszólításuk „birák úraimék”. Bírót és 7-10 esküdtet évenként választottak. 1734ésl848 között a választott bírók és esküdtek mindig a helybéli birtokos parasztság köréből kerültek ki. A tényleges vezető a bíró (a fő vagy öreg bíró) volt. Kecel első bírója Tóth Márton és ismerünk néhány esküdtet is: Tóth György, Bakos András, Bognár János, Csordás István és Bajusz György.29 A bíró mellett a nótárius, a jegyző volt a másik községi vezető, aki törvényismerő ember volt. A hatóságok előtt a bíróval együtt felelt a falu rendjéért, az állam és a föl- desúr rendelkezéseinek betartásáért. A jegyző végezte a tanácsnál az írásbeli munkát, vezette ajegyzőkönyveket, elkészítette a számadásokat, leveleket fogalmazott, őrizte a község régi iratait, vezette, jegyezte a bevételeket és a kiadásokat. A jegyzőt határozatlan időre választották, szerződést kötöttek vele, amelyben meghatározták a kötelességeit és a bérét. A jegyzőnek a községházán volt a lakása. Az első jegyzők: Bolvári 263
