Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)

Tartalom

Solymár Béla Virág utca 3. A keceli házbirtokosok 1879. évi jegyzékében a 661. számú ház Lajkó Józsefné, a 662. számú ház Schrött Károly tulajdonában volt. Az 1930-as években ezt a két kis házat Molnár János és felesége Kövesdi Mária szülésznő vásárolta meg Dán János mészárostól. 1938-39-ben felé­pítették a tégla alapra rakott, vályogtéglás, cseréptetős, majd 20 méteres utcai fronttal a ma is álló épület. 1937-ben megalakult a Keceli Stefánia Fiók Szövetség, mely Anya és Csecsemő Intézet felállítását határozta el. 1939-ben dr. Antóni László községi orvos megszervezte az intézetet 4 ággyal (hívták ligának, egészségháznak, zöldkeresztnek) Molnár Jánosné, Kövesdi Mária, szülésznő házában. Ma unokája, Solymár Béla nyugdíjas tanító lakja. Solymár Béla 1933. március 14-én született Kecelen, édesapja Solymár (Sprém) József tanító, édesanyja Molnár Mária. Általános iskolába Kecelen járt, a kalocsai I. István Gimnáziumban érettségizett. A kalocsai tanítóképzőben elvégezte az egyéves képesítőt és 1953-ban okleveles tanítóként Kecelen kezdett tanítani. 40 évig oktatta az Solymár családfa Kövesdi András felesége Trenka Verona Arpás-Balázs Antal felesége Kárász Katalin Kövesdi József esküvő Balázs-Árpás Julianna 1825.08.10. Jánoshalma 1824.09.05. Jánoshalma Török Ferenc Homola István felesége felesége Berta Rózsa Kálmán Erzsébet I I Török János esküvő Homola Erzsébet 1822.10.10. 1846. 1825.09.27. Jánoshalma 11.16. Jánoshalma Raphael Baruffi felesége Flaisz Judit I Blaszkovics esküvő Baruffi Eleonora Sylvester 1851 1825 Kecel i Sprém Imre felesége Kiss Anna Söjtör I Sprém István 1865.12.19. Söjtör Kövesdi István----esküvő —Török Erzsébet 1857.12.18. 1881.10.24. 1863.10.13. Jánoshalma Jánoshalma esküvő Beheimhuber 1894 Katalin I 1876.11.28. Paks Kövesdi Mária 1883.08.14. Jánoshalma 1905-től Kecelen szülésznő Molnár Gábor - esküvő — Blaszkovics Anna 1857 1874. 1855.04.21. Kecel 03.10. Kecel I ~ Molnár János 1875.01.31. Kecel Sprém (1932-től Solymár) József esküvő Molnár Mária 1901 Paks- 1952.03.12. Kecel 1927 1911.11.11. Kecel tanító i + 1987 1--------------­Solymár Solymár I Solymár József Gergely László Mátyás László Zoltán 1927.12.25. 1929-1929 1931.06.16. + 1984 tanár felesége Vörösvécki Margit 1932.10.23. Kecel felesége Fogarasi Irén 1 Solymár Melinda Solymár Edit 1954 Solymár Irén SolymárJózsef 1960 Solymár Kaltalin Solymár Solymár Solymár Béla János Mária Magdolna Katalin Völgyike 1933.03.04. 1934.09.12. 1949.07.31. tanító pedagógus gyógyszerész asszisztens félje i dr. Horváth Bálint jogász I 1 Horváth Melinda Tóth Katalin férje dr. Szabó Dezső Tóth Ferenc ,—1------, Szabó Ivette Szabó Kinga 220

Next

/
Thumbnails
Contents