Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)

Tartalom

volt. Népszerűségét az odaadó lelkesedéssel végzett nevelő munkájával, pontosságával vívta ki. Őszinte, meleg, bátor, de kemény, mindig kollegiális munkatárs jó férj, szerető családapa, lelkes vezető és pedagógus tudott lenni. 1982-ben agyvérzést kapott, rokkantnyugdíjas lett. 1996. november 16-án halt meg, a keceli temetőben nyugszik.

Felesége Fábián Katalin nagy családban született (10 testvére volt) 1938. szeptember 11 -én Kecskeméten. Édesapja Fábián Antal, édesanyja Faragó Mária. Általános iskolába Kecskeméten járt. A kecskeméti állami tanítóképzőben tanítói képesítést szerzett. 1957-től a keceli általános iskolában alsó tagozatosokat oktatott. 1959-ben férjhez ment kollégájához, Radvánszki Lászlóhoz. 1957—89-ig úttörővezető, 1968-ban Kecel Nagyközség Hazafias Népfront bizottságának tagja, 1969—84-ig TIT titkár, tanácstag, Végrehajtó Bizottsági tag. 1974-ben a szegedi Juhász Gyula Tanárképzó Főiskolán földrajz és technika szakon tanári oklevelet szerzett. 1993-ban ment nyugdíjba.

Radvánszky Tibor: „Születtem Kecelen, 1962. január 1-jén. Itt töltöttem gyermekkorom, itt jártam iskolába. Kecelen titkot rejtettek az iskola falai. B. Boros Ica néni szakkörein sok tehetséges gyerek rajzolhatott, festhetett, mintázhatott, batikolt. Engem is az ő tanácsai, személyiségéből áradó lelkes biztatása indított el a rajztanári hivatás felé. 1984-ben pályakezdőként kerültem Szánkra. Kicsi falu, apró házakkal, tágas udvarokkal. Homokos táj, bozótos vidék, sivár föld, sokat dolgozó emberek. Mégis a táj színei meleg sárgák, barnák, vörösek. Otthonom immár ez a táj, a kedves arcokkal teli falu. Tanítványaim, régi kedves ismerőseim már gyermekeiket mutatják be. Idekötnek az illatok, fiaim első lépései a kertben, illatok, fák, bokrok, szívembe zárt jó kapcsolatok. Mint fiatal alkotó, az újat keresés sokszor kínzó útját jártam, járom ma is. Nem törekedtem sem művészeti csoport, sem irányzatok vonzkörébe kerülni. Az alkotás számomra felhőtlen öröm, felszabadult csendes magány. Bár a művészeti alkotások fokmérője hatásukban rejlik, számomra a barátság a fontos. Olyan dolgot teremteni, amit az ember szívesen megnéz, örömmel gyönyörködik benne. Nem szépek, igazak. Nem nagyok, de értelmesek. Nem magasrendüek, nem kivételesek, hanem normálisak és általánosak. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mint rajztanár is megéljem a csodát. Tehetséges gyerekeket segíthetek az alkotás öröméhez, és ezek a gyerekek segítenek nekem is érezni a gyermeki világ tisztaságát, igazát, báját, melegét. Rajzszakkörünk olyan közösség, ahol kicsi és nagy, apró és óriás, leendő és elballagott diák él, alkot, tanul, örül egymás mellett. Első kiállításom 1992-ben Kiskőrösön volt. Ezt követően évente egyszer Bács-Kiskun megyében voltak láthatóak alkotásaim. Legkedvesebb volt számomra a szanki Gy. Szabó Béla képei között rendezett "hazai" szoborkiállítás, 1998 őszén „Napos oldal” címmel. Meghatározó tanáraim: Weintrager Adolf, Aranyi Sándor, Papp György.” (Több kiállítása volt: 1994-ben Kecelen ÁMK „A” épületében. Megnyitotta B. Boros Ilona iparművész; 2002. Kecelen a B. Boros Ilona tanítványai kiállítás.)

206