Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)
Tartalom
képző Intézetben elvégezte, a vizsgáló bizottság előtt népiskolai tanítói képesítő vizsgát tett. Mivel ezek szerint Kovács Ignác úr a szabályszerű követelményeknek megfelelek őt magyar tannyelvű népiskolákban való tanításra képesítettnek nyilvánítjuk. Kelt: Kalocsa, 1936. évi szeptember hó 17-én.” (16 tanári aláírás) Kovács Ignácné, Ökrész Borbála 1915-ben született Kecelen. Édesapja az 1867- ben Temerinben született Ökrész András, keceli végrehajtó és helyettes kántor 1927- ben halt meg. Édesanyja az 1877-ben Óbecsén született Poos Juliánná. A család 1901- ben költözött Kecelre. Ökrész Borbála nagycsaládban nevelkedett, 9 testvére volt: Ferenc, István, András, János, Elza, István (2-ik), Gyula, Juliánná (1910-ben született, ma is jó egészségnek örvend), Il-ik András és Borbála. Ma a Zsoldos utcai házban él teljes szellemi frissességben, főz Edit lányára és Julianna (Luli) nővérére. Kovács Edit a budapesti ELTE Gyógyszerészeti Karán gyógyszerész oklevelet szerzett, sok éven keresztül vezette a dunapataji gyógyszertárat. 1996-ban ment nyugdíjba, azóta is dolgozik, vezeti a tázlári gyógyszertárat. Kovács László elvégezte a budapesti Agrártudományi Egyetem megzőgazdasági mérnöki szakát, majd a solti állami gazdaságban vezető agronómus lett. Korán halt meg, 39 évesen, 1983 májusában. Hamvasztás után Kecelen temették el, Klaudia nevű lánya maradt árván. Kovács Ignácné Ökrész Borbála édesapja, Ökrész András községi adóvégrehajtó és segédkántor 1921 -ben műkedvelőkkel két népszínművet rendezett: A vén bakancsos és a fia, Huszár és a Cilinder címmel. Fia Ökrész Gyula téglagyári tisztviselő 1934-ben folytatta a népszínművek színrevitelét, elődták a Guruló dollár, Vörös kakas, Pécsi Rot- schild címüeket. A szereplők a helyi értelmiségiekből és az iparos rétegből kerültek ki. Lakatos Gábor Császártöltési üt 4. 1997-ben a Császártöltési út bal oldalán lévő négy öreg épületet (Téglás-, An- tóni-, [Pártház], Darázs- és Weisz-házakat) lebontották és a keceli Modusz Kft. felépítette a Fenyő üzlet és lakóházat. Nevét a Darázs-ház udvarán lévő öreg és megkímélt fenyőfáról kapta. A földszinten üzlethelységek, az emeleten öröklakások, előtte Fenyő üzlet és lakóház. Épült 1997-98-ban korszerű gépkocsiparkoló és park található. Lakatos Gábor 1958. október 11-én született Kecelen. Édesapja Lakatos István, édesanyja Vári Erzsébet (Kecel, Szilos, Móra F. u. 10.). Általános iskolába Kecelen járt. Szeretett oktatói Iván László, Kerényi József és B. Boros Ilona művész rajztanámő voltak. A szegedi építőipari technikumban érettségizett 1977-ben. Majd egy évig Pakson katona. A BÁCSÉP-nél technikusként kezd dolgozni, a keceli KTSZ tagja. 1983-tól a keceli tanács költségvetési üzem építési részlegvezetője. 1984-ben a Nevelési Központ falára vezetésével rakták fel Vasarely Lecek című murális alkotását. Az önkormányzat 1991-ben felszámolta a költségvetési üzemet. Az itt építésvezető151