Gszelmann Ádám: A Szilády Áron Református Gimnázium története - Thorma János Múzeum könyvei 15. (Kiskunhalas, 2004)

12. évfolyamig helyezhe­tők el tanulók három cso­portban. A Szilády Áron Re­formátus Gimnázium Inter- nátusa a gimnázium alá rendelt tagintézményként kezdte meg tevékenységét a gimnázium igazgatójának felügyelete és irányítása mellett. Működésének első tanévében 53 tanuló szá­mára biztosítottak ellátást. Két főállású nevelőtanárt alkalmaztak. Munkájukat három mellékállású tanár segítette. Az 1997-1998. tanév kezdete előtt a fenntartó Kiskunhalasi Református Egyházközség Presbité­riuma létrehozta a reformá­tus oktatási intézmények új szervezeti és működési for­máját a Kiskunhalasi Re­formátus Kollégiumot. En­nek önálló intézménye lett a diákotthon is. Ezzel egy- időben felvette Gyárfás Ist­ván nevét. Ennek a válto­zásnak megfelelően a pres­bitérium módosította az in­tézmény alapító okiratát, melyet 10/1998. szám alatt határozatban is rögzített. A módosítás 80 fő elhelyezé­sét tette lehetővé 3 csoport­ban a gimnázium 5-12. évfolyamaira járó tanulók­ból. A fő feladat, a diákott­honi elhelyezés mellett le­hetőség nyílt szálláshelyi szolgáltatásra, illetve exter- nátusi ellátásra is. 252. A felújított diákotthon átadásakor Takaró Mihály, az egyházkerület iskolaügyi főtanácsosa mondott köszöntőt, mellette Bödecs Pál lelkész-igazgató. 1996. szeptember 1. 253. A diákotthon átadása 1996. szeptember 1-jén 254. Gyárfás István Diákotthon - hálóterem 265

Next

/
Thumbnails
Contents