Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)

lombozata kiemeli a karcsú nőalakot, amint meg-megállva, szinte véletlenül besétál a „tájba", hogy azután a kép kitörölhetetlen elemévé váljon. „Ez években - emlékezett vissza a régi barát, Réti István - a tájképet rendszerint valamely emberi tartalmú kompozícióval kapcsolta össze, lehető egyensúlyba hozva a képen a két elemet. Később aztán az emberi alak mind gyakrabban vált staffázsszerűvé a tájképben, majd el is maradozott belőle. Az ég, a levegő, a világítás, a fény egészen a hatalmába kerítette az ő érdeklődését is."1

Sziics Görgy

1. Réti István: A nagybányai müvésztelep. Budapest, 1994. 95.

185