Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Hol ennek nagy hősei sok tilost dugdostak zsákba, Hol az utazó remegett, ha elment is mellette. Bűnhely volt ez, pénzét s éltét nem ok nélkül féltette. Itt élt a más keresményét tékozló herék raja, Itt tölté a levegőt az istenkáromlás zaja. Mit látunk most ezek helyett: szelíd gyermeksereget, Mely a légbe kócmadzagon papírsárkány ereget. Oskolává és templommá változtatják a helyet, Hol a sátán szeszélyei gyötörték a vad fejet. Hol a gonosz szellem lengett, most szelídült fénysugár Melegével körülöltve társalog az új polgár..." Sokan másképpen vélekedtek. Gőzön István népköltőnk pl. felhányja, hogy kezdetben azzal biztatták a népet, hogy a szegényebb családok a város közelében kapják meg jussukat, a nagyobb birtokosok pedig a határszéleken. A vége mégis az lett, hogy a közeli és jobb földeket a nagyok kapták, a kisebb vagyonúak pedig a várostól messze eső pusztarészeket. A redemptiókat is összekeverték, ami nagy bajok kútforrása lett. Elöljáró unokabátyja az ő redemptióját is a magáéhoz íratta, s így mit sem kapott a földméréskor. Panaszos sorait így rekeszti be: „Hozzátok fordulok most kis redemptusok, Szemetekre egyet még hadd lobbanthatok: Azt kiabáltátok, mérjék a csurgásig, Elértetek mostmár a nyomorúságig! Most, ha végrehajtó tőletek adót kér, Nem kaptok pénzt ugye, szép kövér tinókér? Ha van is egy-kettő, az is szalmán telel, Mert elbántatok a kaszáló telekkel. A széna termő részt mind felszántottátok, Szükséghárításra nem elég munkátok, Adót, ruházatot a föld ki nem állja, Rabbá lett a jószág, szinte a gazdája! Látjátok, az ember bármerre tilódik, Nyáron is sok tehén a jászlon kínlódik. Ott marják a legyek a szegény állatot, Mert a járásokból mind kiszoríttatott, Ha ma egzekválják lovait Andrásnak, Holnap a tehenét eldobolják másnak. De akik legtöbb jó földet elraboltak, Sírjukhoz legnagyobb szobrot állítottak, Mert a tudatlan nép csak azt dicsőíti, Ki a munkásosztályt csalja, szegényül.." 69
