Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Rémülve azt látta, nyolc harcfi ment érte. Akik azt se várták, míg jól felöltözött, Menni kellett neki, szurony fegyver között. Négyen vetették fel a kocsideszkára, Mert nagy hasa volt, úgy vitték Dorozsmára. Később elbeszélte Gózon, hogy a béresből lett kocsis így szólt hozzá: Elhallgass, az apád istenit, mert még máma zsíroddal kenyöm ki a csizmáimat. Szelid, szemérmes lón, mint a mívelt szép lány Ott ismert rá köztünk a kiskun kapitány... Nem is jött ő velünk tovább Dorozsmánál. Jó kvártélyra talált az úr barátjánál. A sereg még ki sem ért a határból, egy legelésző birkafalkából jónéhányat a kocsikra hajigáitak, s a védekező juhászokra szuronyokat szegeztek. Ezt Modok József nem nézhette, végre Mondván: Fiúk, kérlek titeket az égre, Halasi ez a nyáj, kérlek ne bántsátok, Ha most nem is, később büntetés vár rátok! Azt gondoljátok ti, ilyen a szabadság? Lehet ennek vége rátok nézve rabság. De nem használt semmit az a sok bolondnak, Kettévágták lábát, térdben a Módoknak. Azután ezek azt maguk is megbánták, Mihelyt hazaértünk, mind börtönbe zárták... Várdai úr velem egy kocsin utazott, Szolgájának ő még itthon kiválasztott. Vele, míg utaztunk, egy kvártélyban voltam, Némely rossz tényeket naplómba beírtam. Jó pátrónusunk volt igazán Dorozsmán, Ott lakott Balajthy, a kiskun kapitány. O ottan mi alánk fogatokat rendelt, Bízott, hogy mi vágjuk le a bőszült ellent, Levitetett minket kocsin Becskerekre, Még ott se volt szükség a fegyvereinkre. Onnan pedig alább, mind gyalog marsoltunk, Mert olyan hideg volt, majd agyonra fagytunk. Eljutottunk végre a rácok földjére, Aradáczra értünk már késő estére. Szép arra a tájék, hol fekszik Aradácz 35
