Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Utószó Szakái Aurél Kiskunhalas krónikáját veszi most kezébe az olvasó. Nagy Czirok László új, illetve utolsó könyvének megírása 1966-ban fejeződött be. Az idős szerző betegsége, majd halála megakadályozta az akkori megjelenést. Ez 36 év után most valósul meg. Nagy Czirok László (Kiskunhalas., 1883. aug. 4.-Kiskunhalas., 1970. ápr. 6.) néprajzkutató a halasi református gimnáziumba járt és érettségizett (1893-1901). A jegyzői oklevél megszerzése után különböző vidéki településeken (1901-18, 1941-44) és Kiskunhalason (1919-41,1944-49) köztisztviselőként működött nyugdíjazásáig. A halasi közélet tevékeny résztvevője volt. Többek között sok kiállítás, rendezvény és a halasi Bokréta szervezése köszönhető neki. Élete utolsó 20 évét teljesen a néprajznak és a múzeumnak szentelte. A halasi múzeum vezetője (1951-53), majd munkatársa. Ifjúkorától foglalkozott szülővárosa és annak környéke, a Kiskunság néprajzával, a pásztor- és betyárélettel, a paraszti életmóddal, céhekkel, malmokkal, népi természetismerettel, hiedelmekkel, népszokásokkal, népdalokkal. Kutatómunkája rendkívül szerteágazó volt. Kéziratban maradt munkáit a kiskunhalasi múzeum és a Néprajzi Múzeum őrzi. Életműve a magyar néprajztudományban is nagy jelentőségű, de Kiskunhalas története és néprajza szempontjából megkerülhetetlen. Sok kéziratos munkája és számos nyomtatásban megjelent cikke, tanulmánya, könyve könnyen megismerhető a szerző munkásságával foglalkozó írásokból. (Vorák József: Emlékezés Nagy Czirok Lászlóra. Cumania II. Kecskemét, 1974; Vorák József-Fekete Dezső: Nagy Czirok László élete és munkája. Kiskunhalas, 1983) Legfontosabb művének három könyvét tekinthetjük. (Pásztorélet a Kiskunságon. Bp., 1959; Budártüzek mellett. Kiskunsági anekdoták és alakok. Bp., 1963; Betyárélet a Kiskunságon. Bp., 1965). Bár művei címében többször utal a Kiskunságra, ezalatt az Alsó-Kiskunság egy részét kell értenünk. Vizsgálódásának fő területe a nagy határú történeti Kiskunhalas. Az általában idős adatközlők elbeszéléseinek lejegyzése és a saját élményeire való visszaemlékezés volt a fő forrása hatalmas adatgyűjtésének. Nagy Czirok László új könyvének eredetileg a Kiskunsági krónika címet adta. A példaképe természetesen Györffy István Nagykunsági krónikája (Karcag, 1922) volt. Györffy 1933-1939 között többször járt Kiskunhalason és biztatta is Nagy Czirok Lászlót a munka elvégzésére. Időközben megjelent Illyés Bálint Kiskunsági krónikája (Kunszen- tmiklós, 1975) a Felső-Kiskunságról. Ezért, s a mű tartalma miatt lett a most megjelenő könyv címe a Kiskunhalasi krónika. Főleg a szájhagyomány alapján, kisebb részben levéltári kutatások alapján került összeállításra. A szerzőt az érdekelte amit az idős emberek meséltek, és ahogyan emlékeztek a múltra. A Kiskunhalasi krónika kézirata 1999-ben bukkant fel ismét, amikor a szerző hagyatékának újabb jelentős része jutott a család adományaként a Thorma János Múzeumba. Főleg Nagy Czirok Csaba a szerző fia szorgalmazta a könyv kiadását. Sokat köszönhet a kötet a nemrégen elhunyt Bellon Tibor gondos lektorálásának is. Nagy Czirok László utolsó könyvével ismét a múlt őrzője szerepét tudja betölteni, és szülőföldje régi világának krónikáját adja. 275
