Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

- Elkésött, kedves néném! Már kezet adott! Nem anyámasszony katonája ez! Ehun-e! De már köti is a kardját a legény derekára. - Ilyen katonára van most a hazának szüksége!- De háború lössz őrmestör úr! - mondja egy derékban vállas asszony.- Nem baj az, kedves néném! Mögőrzi az isten az embört ott is!... Lám a füvet is amikor kaszálják, minden szálhoz hozzávágnak a kaszával, mégis - ha visszanéz az embör -, mennyi állva marad?!

Majd a testvérhúga próbált szerencsét:- Húzzák ki a nevit! Ű az én kedves bátyám!- Dehogy húzzuk kedves lányom, őszöm a zúzádat! Te lönnél még csak jó katonának, látom a szömödbűl.

Három-négy ajánlkozó legény zengő szava csinál újabb csendességet. Majd három felszegi legény kanyarodik be a kocsma udvarára. Jobb karjukkal egymást ölelik, bal karjuk a fejük fölött jár a nótaszóval. Kerekre vágott, hosszú Üstökűket lengeti a szellő. Ingujjaik olyan bőre szabottak, hogy még így sem válnak el az oldaluktól. Szegett szélűek ugyan, de két ujjnyival beljebb suprikáltak (kivarrottak). Fejükön félrecsapva a pántlikás, pölyhös kalap; zsinóros dományaik zsebéből pörsögős magyar dohánnyal töltött sallangos acskók kandikálnak. A sallangó meg a sárgarézből módosán hajtogatott pipaszúrkálók vége patyolatfehérrel kikészített liongatyájukat a térdük kalácsánál csiklandozza. Húzómuzsikaszárú csizmájaikon a sarkantyúk réztaréja huszárosán peng: Azt a célirányos régi dalt hasítják, hogy:

„A huszárok verbuválnak az utcán,

Már én többet nem j árok senki után.

Káplár uram írja föl a levélre,

Itt a kezem tizenkét esztendőre!

Mások is belesegítenek, s a következő verset már többen zengedezik:

„A jó anya kiváltaná a fiát,

Kétszáz arany-ezüst pénzért nem adják,

Édesanyám eredj haza, nevelj mást,

Az is jó lesz katonának majd meglásd."

Utána a strázsamesteré az első szó: - Ejnye aki angyala van! De jóképű három fickó! ... No ezök vérömhöz valók! Gyértők csak közelébb, aztán igyatok a hazáért! ... így ni! ... Azzal megcsókolja a kulacs száját: megtágítja rajta a lélek- likdugót, s iszik. Majd átnyújtja a legvesésebbnek: -Ilyen legényökre van most a hazának szüksége! Ezök majd nem ijednek mög a nyúl árnyékátul!... Igyatok csak, aztánideakezetöket!... így ni! Bekezelt mind a három.

így emelkedik a létszám. Mostmár a strázsamester is vígabban húzogatja csöpögősre kifent, vastag bajuszát, s kezdi a rigmust:

253