Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Ha megbántottalak életemnek folytán. Az istenre kérlek, bocsásd meg vétkemet, Hogy el ne veszejtsem én szegény lelkemet. Az isten ezekért áldjon meg tégedet, A fényes országba juttassa be lelked. Amíg pedig élted e világon éled, Úristen kegyelme legyen mindig veled! A búcsúztatás után megszólalt a muzsika, majd a vőlegény a szülők nyakába borulva és azokat megcsókolva indult a menet a menyasszonyos házhoz zeneszó mellett és szép renddel. Az érkezőket muzsikaszóval fogadták, betessékelték a szobába, konyhába, folyosóra. Egyrészük állva maradt az udvaron, a konyhaajtó közelében. Vőfélye a vőlegényt bevezette a menyasszonyhoz a nyoszolyó (koszorús) legényekkel együtt s köszöntötték egymást. Ezután a nyoszolyólányok elővették a művirág bokrétákat s a koszorús legények kalapjára tűzték, az egyik balról, a másik jobbról, hogy a bokréták a néző oldal felől legyenek. Utána a maguk hajába tűzték a magukét, ugyanilyen módon. Az erre alkalmas pillanatban - mikor már a vendégek is közelébb sorakoztak - a vőlegény vőfélye kikérte a szülőktől a menyasszonyt versben, majd rövid zeneszó után a menyasszonyos ház vőfélye elkezdte a menyasszony búcsúztatót, néhány bevezető mondat után ilyenképpen: Dicsőség először a nagy magasságban, Ki lakik Istennek fénylő magasságban, Ki rendelt énnékem egy igazi társat, Kivel megnyerném a fényes mennyországot. Reszketnek aj akim belső félelemtől, De még jobban atyám szíved sérelmétől. Engedj meg jó atyám, ha megbántottalak, És hogy sokszor meg is szomorítottalak. Kérlek az istenért, engedd meg vétkemet, Hogy el ne veszejtsem én szegény lelkemet. Köszönöm atyai te nagy szerelmedet, Melyet nem érdemelt, gondviselésedet. Az úristen áldjon meg ezekért téged S végre Góel jobbján légyen mennyben széked! Pár pillanatnyi szünet után így folytatta: Majd leesik nyelvém a bágyadt helyéről, Könnyeim, mint patak, úgy folynak szememből, Midőn hozzád nyújtom a búcsúzásomat, Kedves édesanyám, a megválásomat. 204
