Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
kedvelték az élesszőrű, lajbis vagy nyerges, pántos vagy hámos, a göndör és gyűrűs, bodor szőrű sertéseket. Az ilyeneket hizamosabbaknak tartották. A felhajtott sertések nagy része elkelt vagy kicserélgették azokat. A gyalog- vagy kirakodóvásárban Az állatvásárokkal egy időben úgynevezett kirakodó- vagy gyalogvásárok is voltak a közelben, de ezek már két napig tartottak. Népünk ezt a két napot ünnepnek szánta, s majd mindenki szétnézett ott, kivált a fiatalság. Sokféle látványosságban gyönyörködhettek ilyenkor a kíváncsiskodók is. Az istória árusok az eladó dalosfüzeteikből dalolgattak:- Édösanyám, de hiába neveltél... Egy másik árus így kiabált: Gyors számoló, Genovéva, mög a nagy Kalendár! Csak 10 krajcár! A harmadik: - Rontó Pál, Kinizsi Pál, Toronyi Tamás! A fel s alá járkáló árusok ilyeneket kiabáltak:- Aki vösz, annak lössz, Aki nem vösz, beteg lössz!- Gatyamadzag, pöndöl madzag, Három krajcár két rőf madzag!- Tizenhárom a harisnya, Táncol benne a Mariska!- Én vagyok az Olcsó János! Végeladás, nincs maradás! Vögyenek, mert elszórom! A földön árulók ezeket is túlkiabálták: Hét, hét, minden darab hét! Hét az ára, szabott ára, Aki nem vesz, ne bírálja! Erre-erre ifiasszony! Más botosra ne hallgasson! Az én nevem Olcsó János, Kinek híre általános! Van itt minden, ami kék, Babos kendő, hupikék, S milyen olcsó, hallja csak: Csak egy pengő, csak, csak, csak! Tessék, tessék, jó portéka, Egynek sincsen maradéka! 132
