Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
Az ökrök s egyéb marhák kisebb részét felcsengőzték vagy kolompozták. Ezek sokféle hangja betöltötte a vásárteret. Vétel esetén a csengők és kolompok - egyezség szerint - hol az állaton maradtak, hol pedig visszatartotta az eladó. Egyikmásik gazda még a nagyapjától örökölte azt, s kedves emlékként tartotta meg magának. A jótejelő tehenek kiválasztása a vásárban elég nagy feladat volt. Alaposabban kevés gazda értette a módját. A pásztorból lett kupecek ennek is mesterei voltak. Tőlük tanulták más kupecek is. Ha egy vevő szeme megakadt a tehénen, odament, s megkérdezte a gazdájától vagy árulójától, hogy mi az ára. Aztán megfogta a tehén farkát, jó tövön, s két ujjal húzta lefelé a csánkig, hogy azt eléri-e. Ha nem érte le, akkor otthagyta. Ha elérte vagy annál hosszabb volt a farka, tovább vizsgálta, mivel a jó fejősség egyik feltétele megvolt. Utána a bőrét fogdosta, hogy megtudja, vajon vékony vagy vastagbőrű-e. Ha vastag volt a bőre, nem szívesen bocsátkozott alkuba, mert a vastagbőrűség is csaknem biztos jele, hogy nem jól tejelő, napjára 4-5 liternél több nem remélhető tőle. A hosszú, durva szőrűt otthagyta. Meg se kérdezte az árát. Megfogdosta a nyakát, mert az is áruló. Ha húsos vagy kövér volt a nyaka, akkor se szívesen vette meg. Mennél soványabb volt a nyaka - ha máskülönben jó erőben volt - annál szívesebben vette meg. Húzta az ujjait a gerincen a marjától a farka töve felé, s tapogatta a tejkutakat a gerinccsont között. Ahány gödröt talált, annyi 5 liter tejet remélt naponta a tehéntől. (Négynél több gödör nem fordult elő.) Ha kicsi volt a hugyozója és szőrös, nem vette meg, mivel ez szintén nem vallott jó tejelőre, s az ilyen tehén hamar „elugrott". A nagykődökű tehén mellett is megállt, sőt vigyázta is az ilyeneket. Ezeknek a hasa alatt hüvelykujj vastagságú ér húzódik a has felé, mindkét oldalon. Tapintással azokon egy-egy lyuk észlelhető a has közepe táján. Az ilyen teheneket is szívesen megvették a kupecek, mégpedig drága pénzen. Kedvelték az ún. „tükörtőgyűeket" is. (Ezek tőgye nem szőrös.) Néha feleségeik is beleszóltak a vásárba. Ott abellálódtak az „embör" mellett, „aztán csak vették elő a poharat a kosárból". Egy keveset fejtek a tehéntől. 3-4 húzást ha fejtek, kiöntötték a gyöpre, de előbb pohárban megcsavargatták, hogy megállapítsák, vajon ragad-e tej a pohár falához. Ha a pohár oldalát megfogja, akkor sűrű a tej, ami már bíztató jel. A negyedik húzás tejet megkóstolták. Ha édesnek találták, még bíztatták is az „embört", hogy meg kell venni. Ezt már kacsintással adták tudtára. Megvették az elapadó félben lévő, nagy, lógós, üres tőgyű teheneket, s gyenge borjút vettek alá. Ha nem vállalta, elkábították, pumpával felfúvatták a tőgyét, s lett belőle gyengefias tehén. Mehetett vele a vásárba. Többször előfordult, hogy a 6 hetes borjúval eladott „gyengefias" tehén 3 hónap múlva megellett. Megjelent a vásárokon egy nemszeretem csapat is, a csaló kupecek és vásári csalók hada is, kik otthon jól megszervezkedve, csalási, meglopási szándékból 129
