Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

lüle. Én is hagattam. Hazugság vót az egész, de kigyütt sarokra. Nevettek rajta nagyokat. Én is rötyögtem sokat.-Mit rötyögsz? Jobb lössz, ha hazamégy má, mer mögvernek! Látjátok a mese ilyen. Nincs abba igaz égy sé! - mondotta az öreg Kis.

Az éjjeli órákban - ha járt a malom vagy világosság szűrődött ki - be-betekin- tettek az éjjeli tülkös bakterek is. Igen kapósak voltak, mert szolgálatuk közben felszedték a híreket. Melegedés ürügyével belátogattak a fonóházakba is, s a hallott híreket, pletykákat vitték a malomba. Néha jól ott felejtették magukat, az utcák bejárásit meg az északi szélre bízták, mely a Doktorné hegye felől igencsak pö- szögött.

A Kólya testvére, kik a „Nadrágfenék" körül fújták volna az időt, esős vagy havas éjszakákon betagosodtak a Csősz János malomsátra alá, s ott a nagykeréken üldögélve fújták el az időt. Ha kérdezték tőlük, hogy miért nem járják az utcákat, így védekeztek: - Ha járkálunk, a dudaszórú mindig tudja a lopó, hogy merre vagyunk, de múta így cselekszünk, lopónk nemigön vót!"

Lakos Gergő tülkösbakter mesélte egy szárazmalom alatt: „Egyszőr a Szűry biztossal kerültem körösztnyűgbe". Részög vótam, s egy bót mellett - úgy éjféltájban - léfeküdtem a padra, avas, mákos szűrömmel mög jól be-takaróztam, mer biz akkó má nem igön dalótak a szúnyogok, röttentő hideg vót. A biztos úr mög rámakadt, s a csillagos botjával elkezdőit dicsérni. Erre fölugrottam, de álmos fejjel ijedtömben tüzet fújtam a dudábul. Elkezdőit zavarni, s úgy elvert, hogy ma sé felejtöm el.

Obsitosok is jártak a malmokba beszélgetni. Az én szélmalmomba Bajuszos Kis Jóska is járt. 48-ban, Bem táborában volt előtáncos. Afféle „szájra markos" embör vót a Jóska, mög jó kiállású, igyenös embör, mintha kaszaküvet nyet vóna. A hátán hozott többsző egy kis őlletnivalót. Sokat löhetött neki nevetni" - mesélte Sáfrik József.

A Feketehalomon álló szélmalomban, (a szomszédunkban) ahová Gózon (versíró) nagyapámmal még én is járogattam, Obsitos Cseri Imre volt az ünnepelt beszélgető. A „Pémont" háborúbani élményei jóízű feltálalásával szórakoztatta hallgatóit. Hogyan birkózott meg egy cseh Holubárral, hogyan masíroztak a huszárok a villafrancai békekötéshez, lófarokkal kitoldott nagy bajuszokkal. Őfelsége „Ferenc Jóska" már ott patallérozott lóháton. Mikor huszárjait a nagy lószőr- bajuszokkal meglátta, hát „verte a földhöz magát" nevettében...

Bakódi huszár meg a mexikói élményeiről beszélt sokat. Kinn jártak a világ végén is, magyarázgatta Bakódi, onnan lógatták le a lábaikat. Olyan magas hegyen is jártak, hogy a Sánta Katát (a csillagot) szuronnyal lehetett piszkálni. Rá is szólt egyszer a káplár: Anton Bakódi! Anton Bakódi! Hajuljon kend le, mert mindjárt kiszúrja a bajnét az eget! Egy kaktuszerdőben meg nyílvesszőt kapott a hátulsó részén a feketéktől. Miksa császár húzta ki a farábul.

A malmok pusztulását az alóluk kiszorult öregek holtukig sajnálták. Néhá- nyan a közeli kovács- vagy bognárműhelyekben próbáltak kárpótlást szerezni, de

116