Koszta Sándor: A keceli posta - Thorma János Múzeum könyvei 11. (Kecel-Kiskunhalas, 2002)

Utószó

Utószó

Kecel történetéről 1984-ben jelent meg az első önálló összefoglaló munka, Bárth János szerkesztésében, a több szerzős Kecel története és néprajza. Bármennyire is hatalmas, tudományos igényű munka, a kötet nagyobbik részét a néprajzi írások teszik ki. A társadalmi, hagyományos világi tanulmányok mellett a 19. és 20. század történelmét, tulajdonképpen egy rövid kronológia és egy kislexikon tárgyalja. A keceli posta történetét 23 sorban, a vasút történetét csupán 4 sorban említi. „Akad még feltárni való Kecel múltjából az utánunk következő nemzedéknek is” vallja be Bárth János szerkesztő. (Kecel története és néprajza. 1984. 1210. oldal.)

Az ember gondolkodását, élete feltételeit a felvilágosodás korától, a polgárosodás kezdetétől, az anyagi szükségletek kielégítésének igénye is meghatározta. Az igények között nemcsak a szellemi táplálék volt nélkülözhetetlen, hanem az anyagiak is, így az egymás közötti érintkezés, mely biztosította az anyagi javak kicserélését, a kereskedelem és az ipar fejlődését és megteremtette a közlekedést és a postaszolgálatot. Meggyőződésem, hogy Kecel történetéhez szervesen hozzátartozik a posta története is, és közreadása hiányt pótol.

Se szeri, se száma a közreműködőknek, akik segítettek dolgozatom megírásában; fáradhatatlanul mondták el emlékeiket, válaszoltak leveleimre. Töredéknek látszó apró történetek, a sok jelentéktelennek látszó mozaikkockák kutatásaim előrehaladtával tiszta, értelmes képpé formálódtak.

Adatközlőim türelmét, őszinteségét, megértését és szíves közreműködését, külön-külön hálásan köszönöm. Viszont igen sajnálom, hogy néhány potenciálisnak tűnő nyugalmazott postással nem értettem szót, és kérdéseimre nem válaszoltak.

Hálával tartozom a budapesti Postamúzeum munkatársainak, a keceli Római Katolikus Plébánia esperesének, Schindler Jánosnak Kecel polgármesterének, Földes Ferencnének és Vörösváczkiné Kisa Piroskának - aki mindenkor, szívesen és mosolygósán fénymásolta, kicsinyítette, nagyította a mellékletek sokaságát - Szántó Jutka soltvadkerti lakosnak, Schindler-Szántó Mihályné unokájának, Bóka István Diósdi lakosnak B. Bóka István postamester fiának, Pongrácz Jánosné Kurin Ildikónak - Kurin János postahivatal vezető leányának - Topolainé Kaposi Erzsébet visegrádi nyugalmazott postafőellenőmek, özvegy Paplanos Ferencnének, Téglás Lajos nyugalmazott postaellenőmek, Gömörey Margit volt keceli védőnőnek, Farkas Józsefnek Kecel, Zrínyi u. 12. szám alatti lakosnak-az 1920-as évek egyetlen élő kézbesítőjének - Faragó Béláné Joó Irénnek, aki volt szíves megismertetni a

90