Koszta Sándor: A keceli posta - Thorma János Múzeum könyvei 11. (Kecel-Kiskunhalas, 2002)

A Kurin házaspár tevékenysége

tapasztalt minőségi szinttől. A felsorolt területen szükséges az ellenőrzés foko­zása is. Különösen lényeges a hírlap felelős tevékenységének figyelemmel kísérése és érdemi ellenőrzése. A hivatal munkája ellen lényeges panasz nem volt. A kézbesítők és a belső dolgozók munká­jával a lakosság elégedett. Dr. Lénárd László területi biztos.36 Az automatizálás és a gépesítés korunk természetes szükséglete, nem vonhatják ki magukat alóla a postaigazgatósá­gok sem. A gépesítés megvalósításának egyik eszköze az irányítószám. Beveze­tésére a Magyar Posta 1972-ben hozott határozatot, amit 1973. január 1-jével veze­tett be. A Magyar Posta életében ritka jelenségnek bizonyult, hogy egy új és szokat­lan módszer elkezdésére a reklám eszközeit vette igénybe; a hagyományos hollóma­dár grafikájával népszerűsítette az irányítószámot. Az új rendszer lényege, hogy minden postahivatallal rendelkező helységet négyjegyű számjelöl, ezáltal a küldemények csoportosítását, továbbítását a korábbi­nál könnyebben lehet elvégezni. Egyszerűbbé válik a kézi csoportosítás, megvalósít­ható a küldemények gépi, illetve automatizált feldolgozása. Az irányítószámok elosztásának alapját lényegében a gócterületi felosztás képezi. Minden gócterület részére egy ezres számcsoport áll rendelkezésre. Vidéken minden gócterület 10 irányítási területből, az irányítási területek pedig irányítási körzetekből állanak. Az első szám a gócterületet, a második szám az irányítási területet, a harmadik szám az irányítási körzetet, a negyedik szám a rendeltetési helyet jelöli. Kecel a 6237-es számot kapta. Az irányítószám megállapításához a posta a „Postai irányítószámok jegyzékét” árusította. A postai irányítószám a küldemények címének lényeges része, melyet a rendeltetési hely neve előtt (tőle balra), a helynévvel egy sorban, megfelelő üres köz szabadon hagyásával, aláhúzás és kötőjel nélkül kell feltüntetni. A postavezérigazgató 7/1973. P.O.É. 3 Vig. számú utasítására új irányítószámot feltüntető ajánlási ragjegyek készültek. Főbb jellemzőket tekintve, azonosak a korábbi ragjegyekkel. Eltérő a papír, mely tejfehér színű, a ragszám, mely kisebb, és a postahivatal neve alatt, bal oldalon van feltüntetve. Új a postahivatal neve fölé zöld színnel nyomtatott irányítószám. Az 1974. év végétől kiadott irányítószámos R-ek, fogazás helyett, széles perforálással átütött formában készültek. Ritkán előfordulnak vegyes fogazású példányok is. Az ajánlási ragjegyek között sok különlegesség található: tévnyomatok, színhibák, eltolódott alapnyomatok, ritkán tükörlenyo­matok, stb. Az Egyetemes Postaegyesület, az UPU, 1882. évi párizsi megállapodása értel­mében 1890-től Magyarországon is használnak ajánlási ragjegyet az ajánlott postai küldemények jelzésére. Ezt megelőzően bélyegzőt használtak. Az első ajánlott feliratú bélyegzőt 1829-ben Brassóban alkalmazták. Az ajánlási ragjegyek mérete megjelenésük óta szinte alig változott. 1897-ig kiadott példányok vágva, fogazás 58 69. A postai irányítószámok reklámbélyege, 1973

Next

/
Thumbnails
Contents