Koszta Sándor: A keceli posta - Thorma János Múzeum könyvei 11. (Kecel-Kiskunhalas, 2002)
Kecel harmadik postamestere. Távbeszélő (telefon) Kecelen
28. Keceli bélyegzés, 1934 29. Keceli bélyegzés, 1935 Erdélyi Ibolya postakiadón kívül az 1930-as évek elején több képesítés nélküli kisegítőt is alkalmaztak, általában helybeli fiatal lányokat, akiknek nem kellett kosztot és lakást biztosítani. 1932. augusztus 15-én Bóka Istvánná Zsubori Erzsébet tragikus körülmények között meghalt: a csomagraktárba elesett, lábát felsértve vérmérgezést kapott és a kalocsai kórházban elhunyt. „Apám néhány évig özvegy volt, majd 1937-ben feleségül vette édesanyámat, Erdélyi Ibolya képesített kiadót - írja adatközlő levelében ilj. Bóka István. Erdélyi Ibolya 1906-ban született a Máramaros megyei Visk Községben. Trianon után Kenderesre költöztek, majd Kisújszálláson érettségizett. A keceli postán már több éve dolgozott házasságakor.. 1936-ban a szegedi postaigazgatóság megkezdte a korábbi, az eddig ismertetett 30 mm átmérőjű bélyegzők fokozatos kicserélését. 1936 októberében az egyesített felvétel még a régi, a pénztár már az új bélyegzőt használta, mely 24 30. "Keczel" bélyegzés, 1936 31. Keceli bélyegzés, 1936 33