Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)

A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2001-ig - Bakos Ágnes: Holocaust Európában. Holocaust Kiskunhalason

„ A zsidóságom életproblémám, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, s nem érdekel, hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek. Kitagadhatnak, befogadhatnak, az én nemzetem nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem. így érzem ezt ma is, 1942-ben, 3 hónapi munkaszolgálat és 14 napi büntetőtábor után is ... kiszorítva az irodalomból... S ha megölnek? Ezen az sem változtat.”19

Magyarország belépése a II. világháborúba a hazai zsidóság számára gyászos fordulatot hozott. Eddig még soha nem látott intenzitású uszítás és valóságos gyűlölethullám öntötte el a magyar sajtót. A zsidókat hibáztatták a bolsevizmus rémségeiért, az ország minden gazdasági bajáért, a háborúért és a háborús nehézségekért. A zsidóellenesség szinte hisztérikus légkörében újabb és újabb intézkedéseket követeltek és hoztak a zsidók ellen. Rendelet jelent meg rendelet után a munkaszolgálatosokról és a zsidótörvények mind szigorúbb végrehajtásáról, ami tovább súlyosbította a zsidók helyzetét.

A korlátlan antiszemita uszítás veszélyeit az 1942. március 9-én miniszterelnökké kinevezett Kállay Miklós, és a mögötte álló politikai körök ismerték fel. Megkísérelték gátolni a helyzet romlását, korlátozni és mérsékelni a folyamatosan áradó gyűlöletet. De Kállayra túl nagy nyomás nehezedett, így „kénytelen” volt újabb törvényeket hozni a zsidók ellen. Zsidóellenes nyilatkozatokat tett és engedélyezte, hogy több ezer munkaszolgálatost a bori rézbányákba küldjenek, és több tízezer munkaszolgálatost hurcoljanak ki Ukrajnába.

„ A zsidók tevékenységének korlátozása a gazdasági életben nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a magyar nép gazdaságilag előrehaladjon, márpedig ez a mi legfőbb célunk, és ezzel senki és semmi nem szállhat szembe.”2 0

Az ún. IV. zsidótörvény, melyet 1942. szeptember 6-án hirdettek ki, teljes körű tilalmat mondott ki a zsidók mezőgazdasági ingatlanszerzésére és birtoklására. Ezzel megfosztotta a zsidó vallású vagy származású magyar állampolgárokat az utóbbi 100 év során szerzett tulajdonuktól.

A III. és a IV. zsidótörvény életbe lépését követően a hatálya alá eső vállalkozások, üzletek vezetőit keresztény személyek váltották fel. A zsidó tulajdon átadását nemzsidó kezekbe akkoriban, német mintára „ ÁRJÁSÍTÁS”-nak nevezték.

Ezek után a Kállay-kormány mégis úgy döntött, hogy megpróbálja az időt húzni a zsidókérdés végleges megoldásában. Kijelentette: „az ország érdekeiért megteszek mindent, amire csak képes vagyok, és elmegyek akár a legvégső határig, de nem tudom és nem is akarom eltűrni, hogy bárki is foltot ejtsen Magyarország becsületén és hírnevén, vagy hogy politikai szélsőségessé-gükkel, hitvány propagandájukkal nemes célunkat, a nemzeti erők összpontosítását meghiúsítsák”.2 ’Kállay azt szerette volna megakadályozni, hogy az ország idegen katonai megszállás alá kerüljön. Ennek ellenére gyakran kétértelmű és megalkuvó álláspontokat hirdetett. Politikájának gyengeségei 1944 márciusának elején gyújtópontba kerültek, amikor már minden jel arra mutatott, hogy küszöbön áll a német megszállás. A Magyarországot közvetlenül fenyegető veszély ellenére nem tette meg a döntő katonai ellenintézkedéseket, így a zsidóság sorsa végleg megpecsételődött.

A német hadsereg 1944. március 19-én megszállta Magyarországot. Megkezdődött a zsidókérdés „végleges megoldása”.

Adolf Eichmann SS-alezredes, a Gestapo zsidóügyi osztályának vezetője és tisztjei elhatározták, hogy a magyar zsidóság áttelepítésének nevezett teljes deportálását gyorsan és radikálisan hajtják végre.

69