Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
Beszédek 2001 - Gyertyán Ervin: A Holocaust utóélete. A 150. évforduló ünnepére (2001. augusztus 26.)
amelyekben gyenge volt a kollaboráció és erős volt az aktív és a passzív ellenállás és a zsidóságuk üldözésének megszűnése saját nemzeti felszabadulásukkal párhuzamosan valósul meg, része annak, a náci bűnök nyilvánosságra kerülése a demokratikus és humanitárus érzület - az antifasizmus - megerősödését eredményezi. Más a helyzet azokban az államokban, amelyek szövetségesei, és bizony vitathatatlanul tettestársai a náciknak nemcsak háborújukban, de antiszemita bűneikben is, és amelyeket - a partizánoktól felszabadított Horvátország kivételével - nem a nyugati demokratikus hatalmak, hanem a Szovjetunió hadserege szabadítanak meg a nácibarát kormányoktól és a fasiszta rendszerektől. Azt túlzás lenne állítani, hogy ezeknek az országoknak a közvéleményére semmilyen hatást sem gyakorol a nácik rémtetteinek megismerése, de valamiféle katartikus megtisztulásnak csak aNémet Szövetségi Köztársaságban lehetünk tanúi. Bár szórványos kísérletek mindenütt vannak megindítására, nálunk például Bibó István magisztrális tanulmánya). így vagy úgy, de mindenütt másutt működésbe lép a bűntudat elhárításának az a mechanizmusa, amely a népirtás bűnéért csak a németeket teszi felelőssé, de bagatellizálja a horvátok, magyarok, románok, szlovákok, litvánok, ukránok, vagy éppenséggel az osztrákok és a keletnémetek stb. lelkes és nagyarányú részvételét ezekben a bűnökben, ami nélkül azok a maguk döbbenetes arányaiban nem lettek volna megvalósíthatóak. Az antiszemitizmusnak a vérgőzös, leplezetlen, a zsidóság elpusztításával nyíltan szolidáris válfaja háttérbe szorul a háború befejeztével, és nemcsak legalitását de szalonképességét is elveszti nálunk is, de felerősödik az antiszemitizmusnak az a diszkrétebb irányzata, amelyet nevezhetünk szégyenlős, ellentmondásos, sőt nem egyszer elfojtott, tudat alá szorított antiszemitizmusnak is, s amelyben megférnek egymás mellett a huszadik századi zsidó sors felett érzett humanitárius részvét és erkölcsi felháborodás és a zsidósággal szemben évezredeken át beidegződött előítéletek „modernizálódott” formái. A holocaust iszonyatának nyilvánosságra kerülése után ugyanis, sok, még az antiszemitizmusra fogékony emberben is kialakult az a vélemény, hogy ezt talán mégsem kellett volna, kiirtani, elgázosítani, Dunába lőni, halálra éheztetni és dolgoztatni emberek millióit, elpusztítani gyerekek százezreit mégiscsak túlzás, még ha azok zsidók akkor is, anélkül azonban, hogy a jogfosztás, a megbélyegzés és a megalázás egyéb békésebb és hagyományosabb formái radikálisan megkérdőjeleződtek volna bennük, és a kettő közötti összefüggés nyilvánvalóvá vált volna számukra. A megsemmisítéstől való elhatárolódás nem jár együtt az állampolgári jogkorlátozás, a társadalmi megkülönböztetés lappangó igényének határozott és elvszerű elítélésével. A szovjet hadsereg kiveri a németeket Magyarország területéről is, és véget vet a nyilas rémuralomnak. Közös és felszabadító népi élmény a pusztító háború befejeződése, bár másként élik át ezt azok akik a németek győzelmében bíztak, vagy a nyugati hadseregeket várták. Alighanem többen vannak - bár erről természetszerűen nem készülhetett statisztikai felmérés - akik számára a vörös hadsereg győzelme csak az egyik megszálló hatalom felváltását jelenti egy másik megszálló hatalommal, mint azok, akik politikai felszabadulásként is élik át. S a szovjet hadsereg a maga horda jellegével - zabrálásaival, nők megerőszakolásával, a férfiak összefogdosásával, a gyárak leszerelésével, stb. - igazán elidegenítő hatást gyakorol széles tömegekre. Ezeknek az atrocitásoknak az életben maradt zsidók éppúgy áldozatai, mint a nem zsidók. Van azonban egy lényeges különbség is. Az életben maradt zsidók számára a szovj et hadsereg katonái adták vissza az életüket, a még megmaradt hozzátartozóik, szeretteik - gyerekeik, szülőik, testvéreik - életét, az életben maradásuk jogát, - a jövőjüket. S ezt az érzelmi kötődést lebecsülni, nem megérteni csak teljes elvakultsággal, az empátia teljes hiányával lehet. A magyar zsidók semmit sem tudnak a sztálini Szovjetunió nemcsak hallgatólagosan megtűrt, de hivatalosan is támogatott antiszemitizmusáról és persze nem is 285
