Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
Beszédek 2001 - Gyertyán Ervin: A Holocaust utóélete. A 150. évforduló ünnepére (2001. augusztus 26.)
üldözők, mind a közömbösek mind a szembenállók tudatában. Arról szeretnék szólani, hogyan hatott a haláltáborok borzalmainak napvilágra kerülése egyfelől azoknak a torz eszméknek utóéletére, amelyek inspirálták és lelkesítették - s végletes megszállottjainak tudatában szinte szentesítették - a legnagyobb, legelborzasztóbb emberi bűnök elkövetését, másfelől azoknak az eszméknek utóéletére, a zsidó túlélők tudatában, amelyek e bűnök áldozatainak szocializálódását a holocaust előtt meghatározták, s amelyek felüvizsgálatát, újrafogalmazását az élet folytatásának imperativusa tette elkerülhetetlenül szükségessé és kötelezővé minden érintett számára. Vagyis két kérdést kísérelnék meg legalább körvonalaiban felvázolni: az antiszemitizmus helyzetét, arculatát, rétegeződését, politikáját, távlatait a mai Magyarországon - és bizonyos vonatkozásaiban nemcsak Magyarországon - és a túlélő maradék zsidóság identitástudatának és önvédelmi reflexeinek válaszait az antiszemitizmusnak erre az újj áéledésére. Kezdjük az utóbbival. A magyar zsidóság - mint általában Nyugat-Európa zsidósága - a holocaust előtt kettős kötődésben határozta meg szellemi és társadalmi egzisztenciáját. Kötődött a zsidó valláshoz és kötődött a magyar nemzethez, a magyar néphez. Magyar zsidó volt. Ebben különbözött a Kelet-Európai zsidók nagy részétől, és ebben hasonlított a német, francia, holland, angol stb. zsidósághoz. Nálunk, ahol kötelező volt valamely egyházhoz tartozni (és egyházi adót fizetni) a vallási közösséghez tartozás azokra is kiterjedt, akik elszakadtak vallási gyökereiktől, agnosztikusok vagy éppenséggel ateisták lettek. Nálunk a hitközségből kiválni csak kitéréssel, más egyházhoz csatlakozással volt lehetséges. S a szociológiai felmérések azt bizonyítják, hogy a zsidóság betagolódását a magyarságba a zsidó vallást elhagyóknak a növekvő huszadik századi antiszemitizmussal párhuzamosan és feltehetően hatására is növekvő száma kísérte. De akik hűek maradtak őseik hitéhez, vagy szentimentális okokból, vagy becsületből, szolidaritásból tartottak ki zsidóságuk mellett, sohasem érezték ennek a kötődésüknek semmilyen ütközését, konfliktus lehetőségét magyar kötődésükkel. Éppúgy nem érezték, ahogy a katolikusok vagy a reformátusok sem. Vagyis, a zsidó tradíció - szemben mondjuk a lengyel zsidósággal népi-nemzeti tradícióból átminősült csak vallási tradícióvá, amely népi-nemzeti örökségként átvette, magáévá élte, elsajátította a magyarság tradícióit, történelmét, kultúráját, sikereit és kudarcait, örömeit és fájdalmait - amint ezt a magyar kultúra, a magyar gazdaság, a magyar tudományos és társadalmi élet zsidó származású építőinek, alkotóinak fényes névsora is bizonyítja. S ebben az „őshonos” zsidók - ne feledjük, már a honfoglalás előtt, a rómaiak idején is éltek zsidók Magyarország területén, és állítólag a honfoglaló magyarokhoz csatlakozott a zsidó vallásra áttért kazárok kabar törzse is - és a később, különböző időpontban betelepedtek egyek voltak. A konzervatív és a reform zsidóság, az ortodoxia és a neológia, a hívő és a hitetlen, a nyugatról jött és a keletről jött zsidó szinte csak egy kérdésben értett egyet: magyarok akartak lenni. (S nemcsak magyar állampolgárok.) Ennek a törekvésüknek különleges erősségét Herzl Tivadar is kiemelte és respektálta, noha illuzórikus voltát is szinte prófétai előrelátással sejtette meg. De az asszimiláció vezéreszméje mindenütt az volt, hogy olyan vallássá tegye a zsidót mint a többi, mint ahogy később a cionizmus olyan néppé kívánta tenni. Ez a törekvés kedvező háttérre és talajra talált Magyarországon, ahol a nemzetalkotó magyarság, lélekszámát tekintve, kisebbségben volt a különféle és a tizenkilencedik században nemzeti öntudatra ébredő nemzetiségekkel szemben. Ahhoz, hogy többségi etnikum legyen, szüksége volt a zsidók befogadására, az egyetlen olyan népcsoportéra, amely nem elkülönülni, hanem beolvadni akart. De a magyar történelmi-társadalmi háttér is kedvező volt, nemcsak a politikai. Ha a kereszténység felvétele magával is hozta - csoda lett volna, ha nem így történik - a középkori és újkori antijudaizmus átterjedését Magyarországra is, hatása 282
