Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2001-ig - Ö. Kovács József: Zsidók Kiskunhalason a 18. század elejétől a 20. század elejéig
Mint látható, a 71 főnyi halasi zsidóság 10 háztartásban élt (átlag 6-7 fő). A családfők házaltak, (kis)kereskedéssel foglalkoztak, illetve valamilyen üzletet béreltek. Az összeírás azonban jóformán csak a keresőkről nyújt képet, a többi háztartásbeliről viszont alig. Az 1820. évi összesítés a türelmi adót fizető 7 családot (39 fó) sorolta fel: a családfőket tekintve, az 1 fő kiskereskedő és 5 kalmár (1 fő nem fizetett) után összesen 1390 forintot fizettek a halasi zsidók. Az 1818. évi zsidóösszeírást (87 fő) indokolt egyéb szempontból is elemezni. A családfők, akik általában gyapjú- és bőrkereskedést folytattak, egyharmadánál jelölték meg a magyar nyelvtudást, természetesen a német, olykor a „tót” és a „rác” mellett. Az ezután következő fejezetek szempontjából is érdemes idézni egy-két korabeli jellemzést:1'1' „Préger Abel 50 éves, nős, három gyermeke, egy szolgálója van. Gyapjúval és bőrrel kereskedik és portékát is tart. 1797-ben jött Halasra, a Moson megyei Köpcsényből származott le kisgyerek korában. Alacsonytermetü, barnás hajú-szemöldökű-szakállú, kék szemű, pirosas, teljes ábrázatú, potrohos hasú, magyarul, németül beszél, bevett zsellér.” „Hofmeister Juda 34 éves, nős, családtalan (1817-ben egy gyermeke volt). 1806-ban Préger Abel gyermekeinek volt instructora. 1815-ben bőrökkel kereskedett és a többi jótéteményéből élt. Mint Stern Izsáknak a veje maradt Halason. 1806-ban még nőtlen volt, csak németül beszél és Galíciából, a tarnoviai kerületben fekvő Zolkiew városából 1806. november 1-jén jött Halasra, a Zolkiewben 1806. április 17-én négy hónapra kiállított útlevéllel. Közben Vadkerten is volt. Magas termetű, barna, himlőhelyes, fekete hajú-szemöldökű, hosszas, sovány ábrázatú. Nincs bevéve." Az 1848. évi összeírás szerint a 37 családfő (167 fő az összlétszám) közül 15 (40%) halasi születésű volt. A 4. táblázatban látható az 1848 előtti betelepedők származási, születési helye. Főként az 50 km-re fekvő Izsák volt a fő kibocsátóhely, illetve a 80 km-re levő Apostag és az igen közeli (20 km) Jankovác. 32 esetben azonosítható volt a feleségek születési helye is. 14 fő (44%) Halason született. A házassági kapcsolatok bázisát tekintve, Szegedet és Szabadkát érdemes megemlíteni. (4. táblázat). Az 1848. évi összeírásban 51 férfi foglalkozását jelölték meg: a 37 kereskedőkalmár (73%) mellett 4 napszámos, 3 üveges, 1 doktor, 1 mészároslegény, 1 sakter, 1 szabólegény, 1 szappanosmester, 1 szolga és 1 szolgáló volt. Egy felnőttet rokkantnak nyilvánítottak, s a fiúgyermekek közül 21 fő tanuló volt. A maradék 93 főnyi zsidó lakosságot a nők, gyerekek, illetve egyéb hozzátartozók alkották. A halasi zsidók foglalkozási tevékenységéről összefoglalóan azt mondhatjuk el, hogy a 19. század első felében versenytársak hiányában fokozatosan vették kézbe a haszonvételi bérleteket, s csaknem kizárólagosan ők bonyolították le a bőr- és gyapjúkereskedést. így ez a munka jelentette a tőkeképződés útját is, kiegészítve a hitelügyletekkel. A halasi lakosság a törökkori történelmi előzmények következtében is elsősorban az állattenyésztéssel foglalkozott. A szarvasmarha tenyésztés 1769 és 1780 között volt a legszámottevőbb, majd azt kiszorította a juhtenyésztés. Különösen a merinói juhtartás lendítette fel ezt az ágazatot, amely azután a helyi társadalom bizonyos rétege számára vagyonosodást, egyébként pedig más belső konfliktusokat eredményezett. Konkrétan ez azt jelentette, hogy a marhakereskedelem révén is a városi tanácsba bekerült - redemptus - gazdák, lekésve az állattenyésztésben bekövetkezett váltásról, szembefordultak az árendásokkal. Mindez összefonódott a katolikus lakosság kiszorítását megcélzó törekvéssel is, hiszen a bérlők és a pásztorok főként közülük kerültek ki. A tiltó rendeletek és a helyzet jellemzésére kiemelhető a mindennapi tevékenységet mikroszinten szabályozni akaró azon tanácsi határozat (1801), amely szerint a juhászok szamáron ásót nem hordhattak és kutat 21
