Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
Beszédek 2001 - Fröhlich Róbert: A kiskunhalasi mártír megemlékezésre (2001. június 10.)
A kiskunhalasi mártír megemlékezésre 2001. július 10. Frölich Róbert Dóvák lösajn jajnék et chikaj bácómó, ajlólim soálu lechem,pajrész én lohem A csecsszopó nyelve ínyéhez tapadt a szomjúságtól, a kisdedek kenyérért csengtek, de senki sem szelt nékik. A Biblia megrendítően prófétikus történetírása szolgál mottóul e mai, fájdalomteli napon. Kort idézni felzarándokoltunk ide, a temetőbe, hogy Káddis mondjunk azokért, akiknek itt nincs sírjuk. Kort idézünk fel, melyben a törvénytelenség volt a rend, amelyben meggyulladt és porig égett az emberség és az ember. Fogalommá lett a szó: Holocaust. Teljes megsemmisülésre szánt égőáldozatot jelent, s nemigen hihető, hogy rajtunk kívül volna még nép, mely teljességében átérzi e szó pokoli jelentését. Mi, zsidók voltunk a 20. század Izsákja, odakötöztettünk az oltárhoz, lángolt alattunk a fa, és még az utolsó pillanatok után sem hittük el, hogy most nem lesz kos, mely életét adja helyettünk, a kés kegyetlen, halálos pontossággal lesújt. Bennünket nem Abrahám, nem a könyörületes atya helyezett oltárra, a lángokat, mely elemésztette Európa zsidóságának színe javát, Ezsau keze gyújtotta meg, s Jákob hangját, a sikolyokat elnyomta a gyilkosok diadalittas, állati harsogása. Európa tobzódott a vérben, a gőz belepte az értelmet, s csak öltek, öltek gyilkosok... Moshe Flinker, egy egyszerű kisfiú, aki Anna Frank és David Rabinowitz kor- és sorstársa volt, szintén naplót vezetett. A könyvecske túlélte gazdáját, a halott kéz által írott szavak torokszorító egyszerűséggel idézik fel a gyűlölet korának sötét éveit, korrajzot adnak mindenkinek, ki nem élte át azokat a napokat. Döbbenetes az éleslátás, mellyel egy kisfiú, ki még alig ismerte meg a világot, felismeri a lélek legmélyében rejlő érzelmeket. így ír: A többi nép örül és él, és mi meghalunk... magam elé nézek, és minden vörös, az egész látóhatár. Az eget vérfelhők borítják. Félek ettől a látványtól. Honnan jöttek ezek a felhők? A vértengerből, mely zsidók millióiból eredt. Igen, vértengerré vált Európa, s e tenger egy részét magyarországi zsidók kiontott vére alkotta meg. Magyarország zsidók lakta településeiből végeláthatatlan menetek kígyóztak végig, s a végét, a rettegést, a kínzásokat, a gázkamrákat és a krematóriumokat, Oroszország hómezőit, a Duna-partot, Bort és a felsorolhatatlan egyéb pokolbéli, de valóra vált látomást nem sejtette senki, ki benn menetelt, minden erejét megfeszítve a sorban. Mi vonti háhajchlim ? Kik azok kik veled mennek? - tette fel egykor a kérdést a Fáraó. A válasz így szólt: Binőurénu uvizkinénu néléch! Ujaink és öregeink együtt menetelnek majd. Együtt, a szabadságba. Most nem kérdezett senki, ifjak és öregek, először kezet kézbe öltve, segítve és támogatva, majd ki-ki saját életéért aggódva meneteltek együtt. Együtt, a halálba. Füstben szállott a föld fölött milliónyi munkás év, kereskedők és iparosok, tudósok és művészek, a szellem és a fizikum emberei könyörtelen véget értek. Tettek, érzelmek, életek, alkotások nem jelentettek menedéket, az irgalmatlan kéz mindet halálba sújtotta. Apák nem áldották meg gyermekeiket ima után, az áldást osztó kéz jéggé dermedt a fagyban, anyák nem ölelték magukhoz szeretteiket, a szerető szív a láger földjén szűnt meg rebbenve dobog279
