Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)

Emberek és emlékek - Surányi Lászlóné Kun Anna: Halasi emlékeim

rázni, de inkább énekesi szerepkörben működtem. Rökk Marika táncaival és énekszámaival szubrettkedtem. Ezeken a teadélutánokon ki-ki azzal foglalkozott, amit szeretett, ha a dolog összejött. Megismerkedhetett és táncolhatott azzal a fiúval, akivel már régen szeretett volna, vagy vitatkozhatott, vagy csillogtathatta olvasottságát vagy egyéb művészi képes-ségét, vagy egyszerűen zenét hallgathatott, táncolhatott a zene és a tánc kedvéért. Itt nem volt protokoll, lány lánnyal vagy fiúval táncolhatott, felkérhette akit akart, nem kellett petrezselymet árulni, és várni valamelyik fiú kegyére. Játszhattunk bonyolult barkochbát vagy zálogost, kártyázhattunk, és csinálhattunk kollektív verseket, aminél csak a ritmust kellett megadni, majd mindenki kapott papírt, ceruzát, írt egy sort, lehajtotta, tovább adta és így ment ez körben, míg vissza ért az első szerzőhöz, az fejezte be. Aztán felolvasás következett, óriási röhögések! Szabály volt, hogy nem szabad a háziak nyugalmát felborítani. Általában délután négytől este nyolc, kilenc óráig tarthatott. Legkésőbb 9-kor illett eltakarodni, úgy, hogy a szőnyeget vissza, bútorok a helyükre, edény elmosogatva. Egy télen csak kivételesen került kétszer ugyanarra a lányra sor.

A piactér akkoriban szerdán és szombaton kuporgó vagy álldogáló tanyasiakkal népesült be. Meg is lehetett kóstolni, ami megtetszett. Kinek-kinek az termett a kertjében, amit épp vetni tudott, vagy amit megkívánt egy kecskeméti kiállításon, vagy amit ajándékba kapott a sógortól. Nem számított, hogy "gazdaságosáé a termesztés, ez termett. Ha szép volt, el lehetett adni, ha hibás akkor megették a gyerekek, pálinka lett belőle, ment a cefrébe vagy ha már végképp nem volt becsülete, megette a disznó. Nem jutott eszükbe az export, nem is termett annyi, mint a körte, szilva. Az őszibarack akkoriban még igénytelen, szürkés-zöld, szöszös, apró és jelentéktelen gyümölcs volt, ha íze kellemes volt is, csak igen kiművelt kertészeknél lehetett csinosabb fajtákat találni. De az íze annak a rondának is valami egészn más volt, nemcsak lé, hanem kemény hús, a magvaválló belül szép piros, szépen mutatta a mag rajzolatát. Ebből tettünk el télire keskeny, hosszú üvegekben. A jászvadókát későn szüretelték, a legolcsóbb almafajták közé tartozott: apró, zöld, csúnyácska, igénytelen. Csak úgy megsaccolták, mennyi van a kosárban, nem volt érdemes mérni, hogy több-e, kevesebb- e. A parasztasszonyok egyenest a boltba hozták, tudták Benő átveszi. Karácsonykor kezdtük enni. Addigra egyik oldala megpirult, ha beleharaptál harsogott, valami felséges, fűszeres íze volt, szagos leve csurrant, nem ráncosodott, nem öregedett, csak egyre ízesebb lett, ha eltartott húsvétig, és nem faltuk meg előbb. Aztán a szőlő. Az első a Csabagyöngye, az a legkorábbi: muskotályos, édes, isteni, de nem szép, aprószemü. Sok fajta csemegeszőlő, közelben nemesítette őket Matthiász János Kecskeméten. A legjobb a róla elnevezett Matiász, a szagos, édes, vékonyhéjú, rózsaszín. Ezt már akár fel is lehet akasztani télire. Legutoljára a rizlinget szüretelték, az volt a kedvencem. Kis, tömör fürtjeit nem lehetett hosszan tárolni, de hát nem is volt rá szükség, álta az időt a csaszla, a hamburger. A rizling pedig kicsit megtöppedt, olyan volt, mint a mazsola. Én azt hamar elintéztem, nem kellett várnia hosszasan. Sokat, 30-40 kg-ot is felkötöttünk ősszel. Hajó év volt, még húsvétkor ettük az utolsó fürtöket.

A piacon voltak bódésorok is, sapkásoknak, papucsosoknak, kendősöknek és egyebeknek. A piac jó mulatság volt, válogatni, alkudozni, kötekedni az árusokkal, kóstolgatni. Sokan ismertek a boltból, rám köszöntek, egy-egy szép almát, körtét dörgöltek fényesre a kötényükön nekem. 11 óra után, ha maradt, ha nem az árulni hozottakból, pakoltak, és a talicskákkal, tragacsokkal visszaindultak a tanyákra. Sokan tarisznyákban, zsákban, vagy kendőbe kötve hozták-vitték az eladni valójukat. Az üres kosarakat ronggyal összekötve dobták a vállukra. Csak nagy gazdák jöttek szekérrel dinnyeéréskor, alma-, krumpliszüretkor, kukoricatörés után zsákokkal. Ha árultak, pénzük is volt, megvették ami kellett:

264