Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2001-ig - Ö. Kovács József: Zsidók Kiskunhalason a 18. század elejétől a 20. század elejéig
udvarában egy zsidó számára boltot is nyitott. Moses Veinberger és Adám Márton zsidó betelepedők halasi befogadása nemcsak a Kiskunságban, hanem a Jászkunság területén is az első hivatalos engedélyezésnek minősült, amely azután hivatkozási alap lett a későbbi kérelmezők számára. Betelepedésre csak a városi tanács megítélése szerint hasznos tevékenységet folytató, némi vagyont felmutatni képes zsidó családok számíthattak. A hivatalos engedély megszerzése rendkívüli súllyal bírt, mert egyébként szigorúan tiltották a titkos bentlakást. így például egy kerületi leirat alapján 1784-ben megparancsolták a korcsmárosoknak, hogy mindegyikük tartson egy könyvecskét, amelybe kötelesek voltak beírni az utasok nevét, s ezt a dokumentumot minden reggel a városházára kellett vinniük egy arany lefizetése vagy 25 pálcabüntetés terhe alatt. Tizedenként megnevezték azokat a személyeket, akik egy órán belül kötelesek voltak jelenteni a vendégek neveit. A gyanúsnak tartott embereket a városházára kelett kísérniük.1 Jóllehet, hogy a fent említettek nem annyira a végrehajtást, az eredményt, hanem az előírásokat rögzítik, de így is érzékelhető, hogy milyen körülmények között kereskedhetett az amúgy is ellenérzéssel fogadott, idegen zsidó kereskedő. A gyapjúeladások során több kisebb-nagyobb konfliktus keletkezett (pl. a foglaló miatt), amit a tanács 1797-ben a városházánál történt közös megegyezéssel kívánt lezárni, mint írták: a zsidók „csalfálkodásának” megakadályozása és a rend helyreállítása érdekében. A 18. század végétől többször is megállapították a zsidók befogadási feltételeit. 1799. május 3-án így szabályozták az itt- tartózkodásukat: 1. Akiknek nem adták meg a zsellér-státust, azok két hét alatt családjukkal együtt kötelesek voltak kiköltözni. Azonban kereskedni bejöhettek a városba és raktárt is tarthattak, de csak úgy, ha útleveleiket bemutatták a városházán és bejelentették az itt- tartózkodásuk idejét. 2. Akiknek lakhatási engedélyük volt, azok mind a városi, mind a királyi szolgálatot kötelesek voltak teljesíteni. 3. A befogadottakat kötelezték, hogy a vidéki kereskedés céljából bejáró zsidóknak kimért kóserborért árendát fizessenek. Keresztény lakosoknak nem adhattak bort, mert különben mint kurtakorcsmárosokat megbüntették. Pálinkát és sört nem árusíthattak, arra hivatkozva, hogy ezeket az italokat a keresztény korcsmákban is megihatják. A görög és zsidó vetélkedés során a halasi görögök panaszára 1807. áprilisában született egy kerületi határozat, miszerint csak a királyi engedéllyel rendelkező zsidók házalhattak: a kocsival járók negyedévenként háromszor árusíthattak a piacon kirakodva, a gyalogjárók ugyanennyi ideig járhatták batyuikkal a házakat. Ugyanakkor a halasi - zsellérként - bevett zsidók raktárt tarthattak és a hetivásáron kereskedhettek. Az úgynevezett „külső zsidóknak” - akik általában a bőrszedésre hivatkozva más portékát is árusítottak - megtiltották a házárendálást, az ittlakást, sőt a bőrszedés idejére számukra a vendégfogadóban kijelölték a szállást. A másutt is megfigyelhető módszert, a megosztásra való törekvést alkalmazva, az 1807. május 12-i félegyházi Jászkun kerületi kisgyülésen a Kiskunságba engedély nélkül bejött zsidók összeírási műveleteibe, s a tulajdonképpeni kiutasítási határozathozatalba a befogadott, tehetősebb zsidókat is bevonták. Ez az eljárás számos belső konfliktust gerjesztett. A hivatali álláspontot általában tükröző mentalitás vonásait akarva- akaratlanul írásban is rögzítették.18 A halasi elöljárók Veinberger Mózes boltárendás mellett érvelve a több éves ittlakást, a jó vagyoni állapotot, a kifogástalan viselkedést hangsúlyozták, majd rátértek a stratégiai célra: „Eddig a rácz nemzet tartván a kereskedést, úgy látszik, hogy ha más nemzetbéli kereskedő által controlléroztatik az ő megszokott egyet étések: úgy e nép egyiktől vagy másiktól olcsóbb áron kaphattya a portékát 19 A belső közösségi rend megtartására a tanács rendszerint a zsidóbíróval állapodott meg. A helyi vezetés 1821-ben megtiltotta, hogy a zsidók a tanyákon „kóboroljanak”. A 18
