Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
A kiskunhalasi zsidóság életének keretei - T. Molnár Gizella: A kiskunhalasi izraelita egyesületek
A kiskunhalasi izraelita egyesületek T. Molnár Gizella „A zsidók társas életéből nekünk magyaroknak valóban sok eltanulnivalónk van. Hogyan kell egy rokontalan nemzetnek saját összetartása által magát megvédeni, sebeit összerejével gyógyítani, közrészvét által a magány ínségét enyhítem...” (Jókai Mór) A 19. századi Magyarországon egyebek mellett a civiltársadalom szerveződésének a korszaka. A gazdasági, társadalmi változások, a modernizáció nyomán megjelenő új társadalmi igények megfogalmazása és részben kielégítése gyakran a spontán polgári szervezkedésekre várt. A polgári önszerveződések keretében politikai, gazdasági, szakmai érdekvédelmi szervezetek jelentek meg, de alkalmasint önszerveződések keretében oldották meg a temetkezés, a betegsegélyezés, a kisdedóvás problémáit, vagy éppen közintézmények létrehozását is. Emellett a szabadidő eltöltésére, a kultúra értékeinek terjesztésére vagy éppen megóvására, a tudományok művelésére is számtalan kaszinó, társaskör, egylet, egyesület alakult. A társadalom önszerveződésében persze tükröződött annak megosztottsága, rétegezett- sége, sokszínűsége is. A különböző szervezetek, egyletek, közösségek általában felekezetek, foglalkozások, társadalmi rétegek, ritkábban érdeklődési kör szerint szerveződtek. A kiegyezést követően az alkotmányosság helyreállítása, a polgári szabadságjogok legalább részbeni érvényesülése felgyorsította ezeket a folyamatokat és kedvező légkört, lehetőséget teremtett a civil szféra szerveződéséhez. Ugyanakkor az alkotmányosságnak, a polgári szabadságjogok érvényesülésének a kialakult dualista rendszer sajátosságaiból fakadó korlátái voltak. Bár törvény garantálta a sajtószabadságot, a 19. század végére a vallásszabadságot, törvények szabályozták a gazdasági életet, a századfordulót követően megszületett és életbe lépett a polgári perrendtartás, s összességében kezdtek kiépülni a jogállamiság keretei, a korlátok mégis érezhetőek voltak. Rendkívül szűk körben érvényesült pl. a választójog, s a témánk szempontjából legfontosabb polgári szabadságjogot, az egyesülési szabadságot sem garantálta törvény. De facto működött ugyan az egyesülési szabadság, amit a gomba módra szaporodó civilszervezetek számának ugrásszerű növekedése is mutat, azonban az állam fenntartotta magának a lehetőséget, hogy ezeket közvetlenül ellenőrizze, s ha szükséges, akkor már a létrejöttüket is megakadályozza, ha működésűket politikai, nemzetiségi, vagy bármilyen szempontból veszélyesnek látja. Ezért a dualizmus idején nem született törvény az egyesülési jogról, hanem belügyminiszteri rendelettel szabályozták azt.1 Ez a rendelet végső soron deklarálta az egyesülés szabadságát, amikor „a törvény határai között helyes céllal és eszközökkel működő egyletek előmozdítását” szükségesnek tartotta. Ugyanakkor az egyesülések ellenőrzésének feladatát a belügyminiszter hatáskörébe vonta, s így módja volt a „helyes célt és eszközöket” felülbírálni. Ennek gyakorlati kivitelezéséről újabb belügyminiszteri rendelet intézkedett.2 Eszerint az egyesületek működését az alapításkor megfogalmazott Alapszabály rögzíti, melyet az e célra összehívott alakuló közgyűlés elfogad. Az elfogadott Alapszabályt a törvényhatóság útján a belügymi188