Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
Kiskun parasztverselők
7. Parasztverselőink témavilágának legnagyobb részét közösségi és egyéni sorsuk állapotának kifejezése alkotja. Ezek sajátos paraszti életkörülményeikből, kiszolgáltatott gazdasági helyzetükből és nem utolsó sorban nemzeti hagyományaikból, a régen kiváltságos kunok továbbélő büszke öntudatából erednek. Annak a gazdasági, társadalmi átalakulásnak az elindítása, amely a jász-kunság további sorsát meghatározta és régi szabad állapotából sanyarú sorsra juttatta, az 1702- es elzálogosítás, majd 1745-ben a saját anyagi áldozattal történt megváltás /redempció/ volt. Az ezt követő földosztások és a puszták felosztása, majd az egész határra kiterjedő, sok vitát kavaró, sérelmeket felszínre hozó tagosítás a módosabbak számára a további felemelkedést, a szegényeknek a kisemmizettség állapotába süllyedést eredményezte. Mindez a szegényparasztságot az agrármozgalmak felé, a forradalmi indulatok irányába sodorta.48 Parasztverselőinknek a gazdasági helyzetükkel, régi kiváltságaik elveszté-sével, s a korábban megvolt, szabad pusztai életforma megváltozásával kapcsolatos társadalmi, politikai tudatformákkal, müveikben ezek megnyilvánulásaival korábbi dolgozatunkban részletesen foglalkoztunk. A versek témagazdagságát, valamint a népköltészethez, való viszonyát további néhány szemponttal igyekszünk érzékeltetni. A kisvagyonú redemptus lakosság általános elszegényedéséhez a tagosítást közvetlenül követő áldatlan állapotok és felfordult gazdasági rend mellett hozzájárultak az 1860-as éveikben egymást követő természeti csapások is. 1863-ban nagy szárazság volt, a száraz szelek minden veteményt kiszikkasztottak, hogy még a semlyékek sem zöldültek ki. A gabonavetést a szücskők is segítettek elpusztítani. Ilyen nyomorúságos és ínséges esztendőre az akkori legöregebb emberek sem emlékeztek. A száraz nyarat rettentő hideg tél követte, amikor a következő évre való gabonavetés legnagyobb része kifagyott, Halasról Kiskőrösre és Kecelre voltak kénytelenek gabonáért menni a gazdák, amit azelőtt soha nem tettek. A szegényebb lakosok közül ekkor többen jobb vidékre vándoroltak. 1864-ben és 1865-ben jég- és fagykárok voltak. 1866-ban a sok rossz esztendőre országos fagy következett. Május 24-éve virradóra a fagy mindent letarolt, a virágzásban lévő búzát, a burgonya szárát, sőt a földben lévő gumóját is.49 Ezt a szomorú eseményt énekelte meg Bacsó Az 1866. évi fagyásról című versében: Minden csíra, minden plánta, minden gyümölcs elfagyott, A nagy fagyás úgy látszik, most még kenyeret sem hagyott. Nincs már öröm a mezőben, pusztává lett minden hely, A fák is megfeketedtek, elhervadt a szőlőfej. Bánatos az ember arca, szívet borzaszt a látás, Nem hallik más, csak sóhajtás, panasz, kétség, kiáltás. 36
