Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
Kiskun parasztverselők
vizsgálódásainak hagyományos módszereivel nem volt megközelíthető. A néprajztudomány hagyományokon épülő és hagyományozódás útján továbbterjedő, szóbeli kultűrális jelenségeket vizsgált, így a népköltészeti kutatás sem vette figyelembe a parasztköltők nem szóbeli, hanem írásos költői alkotásait. Az iroda-lomtörténet (e mellett) a népi irodalom kérdéseihez a múlt században és századunk elején helytelen módszerekkel közeledett, azokat kizárólag felsőbb társadalmi rétegektől alászállott, másodlagos irodalmi termékként kezelte.4 Nem változtatott a paraszti írott költészet mostoha helyzetén a népköltészetnek és műirodalomnak az írásbeliség kritériuma szerinti merev szétválasztása, ami az írott paraszti költészetet a műirodalom területére sorolhatta volna. Ez irodalomtörténeti irányzat fő képviselője volt Horváth János, ő azonban az írott paraszti irodalmat észre sem vette. Az írott költészetet az íratlan költészettől nem választhatjuk el éles vonallal, a műköltészet és népköltészeti elválasztása nem volna helyes az írásbeliség kritériuma alapján. Néha az úgynevezett írásos műalkotás is másolások révén a népköltészeti, termékekhez hasonlóan változásokon, alakuláson megy keresztül, máskor írott népköltészeti termékekkel találkozunk, amelyek szájhagyományozás útján terjedtek, s végső formájukban írásbeli rögzítést kaptak. Az íratlan, száj hagy ományozás útján terjedő népköltészeti termékeknek is megtalálhatjuk írásos eredetijét. Népdalszövegeket, rigmusokat.a parasztság körében nagy előszeretettel jegyeztek le könyvekbe: s ezek a könyvek apáról fiúra öröklődtek, mai népköltészetünk anyagának forrásaként szerepelnek. Újabb kutatóink igyekeztek szakítani a műköltészetnek és népköltészetnek merev szétválasztását erőltető szemlélettel és az írott paraszti költészetet, az irodalomtörténetnek és néprajztudománynak e mostoha gyermekét pártfogásukba venni. Nem azt a formai sajátosságot vették alapul, hogy írott vagy íratlan irodalmi termékek kerülhetnek vizsgálódásuk körébe, hanem tartalmi, eszmei, szempontból közelítik meg a kérdést. így a népköltészet fogalmából ma már nincsenek kirekesztve azok a népköltői alkotások, amelyek már az írásbeliség fokán keletkeztek, írásos formában maradtak fenn, s nem érintette azokat a közösség jótékony formáló, érlelő közreműködése.5 A népköltői és műköltői alkotás megegyezik abban, hogy mindkettő egy-egy kor társadalmának - bár külön osztályoknak - költői irodalmi terméke. Vizsgálatuk módszerei sem lehetnek különbözők, mindegyik korának társadalmi viszonyait tükrözi, írójának a haladáshoz, való viszonyát mutatja.6 Marót Károly is a népköltészet és műköltészet lényegbeli azonosságát bizonyítja. Szerinte a népköltészetet az különbözteti meg a műköltészettől, hogy a népköltészetnél a közösségi hagyomány jobban érvényesül. „Népköltészet általában nem lesz olyan értelemben, mintha a kollektív tömeg bármiféle műalkotást megteremthetne; de van abban az értelemben, amely egyszerűen csak a népben élő és sokszor névtelennek maradt szerzők /tanító, kántor, parasztlángész, stb./ közkinccsé desztillálódon alkotásait jelöli meg.”7 Másutt ennél is tovább megy: „...nincs külön irodalmi /mű-/ és népi /nép-/ költészet, csak az egyigaz költészet van, amely akkor a legigazabb és legtökéletesebb, ha „közköltészetté” válhat.”8 Az irodalomnak e közös nagy világában a paraszti költészet is megkapja az őt megillető helyet. A parasztköltők irodalmi alkotásait, a paraszti versfaragóknak, vásári énekeseknek, rigmusmondóknak, hírversíróknak a népi életben elfoglalt helyét, 10
