Szűcs Károly: Lakatos Vince a fotográfus - Thorma János Múzeum könyvei 8. (Kiskunhalas, 2001)
Képek és szemelvények
A tanya balladája 3-4, kép A Duna-Tisza közének nagy része egészen az 1870-es évekig jóformán egyetlen hatalmas baromjárás volt. Érthető ez, hiszen a hullámos homoktenger, a zsombékos lápok, ős nádasok világában ha volt is gabonatermő, barna homok, nem volt rá mód, hogy a termést piacra szállítsák. (...) Van azonban ezen a tájon még ma is vagy 60-80.000 hold olyan sivataghomok, ahol a végtelen buckás járások ezer és ezer holdját borítja el nyáron a kutyatej, a halmokon csak árvalányhajat lenget a szél, s az iglicetüskön, királydinnyén kívül, mint egyetlen gazdaságilag is hasznosítható növény, a pirosító gyökér terem. A Magyar Szaharának ezek a sivár pontjai a várostól, falutól 15-20-25 kilométeres távolságra vannak. (Árva népem. Stúdium, Budapest 1942.17-18. o.) Szomorú expedíció a homokvilág honfoglalói közé Ott, ahol a magyar rónaságot az emberi boldogulás szolgálatába állította már a kultúra, szőkülő rozstáblákat ringat a bárányfelhős ég alatt a nyári szél. Az eperfák, akácok alatt kis tanyákban dús Isten-áldást várnak a magyar barázdák bronzarcú művelői. De itt bent, Sasheverőn, ahol a kutyatejes járások köztszédelegve csellengazemberazízzó homokbuckák között, a dalos madár is sírva repül át, hogy ne lássa a csüggedt és reménytelen arcokat. Mert ez az a hely, ahol az embert élve ássa a föld alá a nyomorúság! Ahol a sivalkodó homok csak királydinnyetövisben termékeny, ahol hónapokon át nem főznek zsírral; bába nélkül születik, orvos nélkül megy másvilágra az ember és földi küldetése talán csak annyi, hogy világra hozzon 6-8 gyereket, akik majd tovább vonszolják a nagyapáktól örökölt keresztet. A homokvilág honfoglalói között járunk, akik az ismeretlenségből jönnek. Űzi, hajtja őket a nagyobb falat kenyér álma. A béres, napszámos, sorban megkuporgatott garaskáikat beleölik a sívó homokba, azután tovább is kenyértelenek és ismeretlenek maradnak. (Új nemzedék, 1938. június 15. 9.o.) Új Halasi földesúr Amit a halasi telekkönyv Felsőkisteleken legelőnek jelez, az a valóságban nem más, mint poszahomok. Némi kis giz-gaz, pirosítógyökér, kutyatej, iglicetüsök, galagonyabokor, meg nyárfa susnyó szomorkodik rajta. Május végére már minden zöldet lepörköl róla a Nap. A kun ember nem is meri legelőnek mondani. Csak járásnak hívja. (Halasi Újság, 1942. jan.23. 3.o.) a homok hősei 7-8, kép A három körtefa legendája Szathmáry Sándorné nevét, sikerekben gazdag életét sokáig emlegetik majd a kétvízközi aranyhomokon. A Kiskunságban, a romantikus pusztai történetek hazájában, a legszebb legendát ők írták bele a futóhomokba, a pontosan 30 esztendővel ezelőtt elhalálozott férjével, néhai Szathmáry Sándor gimnáziumi tanárral. A Szathmáry név a Kiskunság nagy sorsfordulóján bukkant fel, s talán minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ennek a házaspárnak az élettörténetében benne van mindaz a gigászi munka és hibátlanul erős akarat, amely a „sivalkodó homok” magyar Szaharájának jókora darabján virágzó szőlő- és gyümölcskultúrát teremtett 22
