Szakál Aurél (szerk.): Péter család - Thorma János Múzeum könyvei 5. (Kiskunhalas, 2000)

Péter Ferenc: Családkönyv a nemes kiséri Péter családról

meggondolván, hogy már az Assessorságról is lemondván, az Eskütti Hivatalt sem vállalván fel, nagy kárt fogok magamnak tenni; azért is nemsokára írtam a Feő Tisztúrnak eggy Levelet, hogy már az Esküttségnek felvállalására meghatározván magamat, azt nékem exoperálni méltóztasson. Nem felelt semmit ezen Levelemre, hanem pro 15- x^* 1783. J. Berény Várossába Gralis Gyűlést prefígálván, ahol én is megjelenvén, még a Gyűlés előtt magához hívatott ’s jelentette, hogy ő Levelemet vette ugyan, de mivel effective akar szolgálni, Levelemre azért nem felelt. Amidőn tehát ezen Gyűlésbe Mihálovits Gábor Assessornak, én pediglen helyette Esküttnek deno- mináltattam, meghiteleztettem ’s az a Fejedelemnek megerőssítés végett representáltatott. Aminthogy a Felséges fejedelem is azon Hivatalban a Fels: Consíliumnak dd 164 Márti. 1784. és sub n2 5340 költ kegyes Intimatuma által méltóztatott is kegyelmessen confirmálni. Ekképpen Magistratualisi Tisztségbe lépvén, minthogy hozzá szokatlan voltam, ’s abban az Időben az Ord. Esküttnek sok kötelessége lévén, eleinten nehezetskén esett, de az előttem lévő Tiszturakkal jól comportálván magamat, ’s azoknak manudictióját önnön magam kikérni nem szégyenlvén, tsakhamar beletanultam. Azomban a Feő Tiszt Úr megkülömböztetett figyelemmel is viseltetvén hozzám, amellyhez jött még Ifjúi, tüzes és eleven ’s egésséges állapotom is, ezen Hivatalt kitettsző szorgalmatossággal, örömmel és Jó kedvel viseltem. Az én Eskütti Hivatalomnak a kezdete tsakhamar arról is nevezetes lett, hogy 1784* Esztdb 4a Aug. az akkori feő Kapitány ttlt Almásy Ignátz Úr Elölülése alatt Félegyháza Várossában rabok revisiója tartatván, azonn alkalmatossággal eggy Pap Gyurka nevezetű Izsáki születésű Református Rab külömb külömbféle tolvajságiért akasztófára ítéltetett és 3— nap múlva exequaltatott is. Néh: II* József Tsászár Klmes Tolerantiale Decretumában meg lévén engedve, hogy az illyes esetekbe a Protestáns Prédikátorok a magok Valláson lévő raboknak assistálhassanak, sőt azokat a vesztőhelyre is kikísérhessék. Az Ord. Eskütt Kötelessége lévén az illyes halálra ítéltetett raboknak exequáltatása; én is tehát ezekhez képpest azonnal írtam a Ketskeméti T. T. Prédikátor Uraknak, hogy mivel ők volnának az illyes Esetekben a Competens Egyházi Superioritás által Félegyházára kirendelve ’s a megsententiázott Rab is nagyon kívánná Jelenléteket, mennél hamarább jöjjenek által hozzája; aminthogy tsakhamar által is jött akkori első Prédikátor, idővel Superintendens Néh: Tiszt. Vég Veresmarthy Sámuel Úr. A Rendelések szerént az lévén parantsolva, hogy elsőben az illyes Rabhoz a Római Catholicus Pap mennyen, és azt tsendes és szép módjával igyekezzen megtéríteni. Ezt a Helybeli Plébánus Kanonok és feő Esperes Tóth Tamás Úr mind maga személyében, mind a Káplánnyai által egész erővel igyekezett végbevinni, de a Rabbal semmire sem mehetett. Veresmarthy Úr odajövetelével elsőben is az akkori Dlis Kapitány Úrnál jelentette magát, ettől a Plébánus Úrhoz utasíttatott, aki által elsőben igen embertelen és vastag szókkal fogadta. Megjuházódván jelentette, hogy ő már kötelességét a Rab körül elvégezvén, bátran bemehet hozzá, akihez, is bemenvén, és azt elkészítvén Úrvatsoráját is kívánsága szerént administrálván nékie, másnap egésszen az akasztófáig kikísérte. Azután tsakhamar II* József Császár által az akasztás eltöröltetvén, úgy a mostani Ditsőségessen Uralkodó I2 Ferentz Császár által igen szoros határok és egyedül a Királyi Jussok közzé számoltatván, azólta nem volt eset, hogy Refor. Prédikátor assistált volna halálra sententziáztatott rabnak. Akkori Fiscalis Már András Úr illyen reflexiót tett ezenn esetről: Hogy Pap Gyurka hozta be elsőben Félegyházára a Refor. Papot. A Hivatalokban való fellyebb fellyebb mehetésre a szerentse nékem másképp utat nyitni láttatván, még azon Esztdben az újjonnan tett Lttlis Assessor meghalálozott, amidőn még eltemettetése alkalmatosságával mindjárt írtam a Feő Kapitány Almásy Ignátz Úrnak, és nékem tett ígéretére ’s fogadására emlékeztetvén kértem, hogy ezen Vacantiába jött Hivatalt nékem, mint aki arra egyenessen is következem, conferálja. De az ő vakbuzgósága és a Protestánsok eránt viseltetni szokott gyűlölsége ekkor is megtsalt. Ugyanis tsakhamar Jász Apátiba Gralis Gyűlést prefígálván, azonnal elmentem hozzá személyessen, ’s könyörögtem nékie, hogy betsületére ’s Gavalléri parulájára tett ajánlásához képpest ezenn Hivatalnak részemre lejendő conferáltatásat eszközölje. Ő azomban ekkor ismét azzal hímezvén a dolgot, hogy ezen Hivatalt Ord. Fiscalis Már András Úr sürgeti, aki minthogy a Kapitánnyal sok és nevezetes ízetlenségbe ’s tzivódásba vagyon, ezáltal 33

Next

/
Thumbnails
Contents