Szakál Aurél (szerk.): Péter család - Thorma János Múzeum könyvei 5. (Kiskunhalas, 2000)
Péter Ferenc: Családkönyv a nemes kiséri Péter családról
neveltettem, s tudtam, hogy mindenek fele az enyim, igen nehezen szenvedtem, ’s kezdettem arról gondolkodni, hogy ezektől megmenekedvén, magamat szabadságba tehessem. Különössen érzékenyített az, hogy semmivel szabad nem voltam, azt sem tudtam mim van, hanem a Testvérem nékem minden befolyásomon kívül tsinált mindent, ami nékie jónak tettszett, ’s ezeknél fogva olly idegenség származott közöttünk, hogy sokszor eggy, sőt több Hétig sem szóltunk tsak eggy szót is egymáshoz. Nevezetessen 1780- Tavasszal eggy Jó Barátom a Tanyájára, amelly tsak 1/2 Órányira van a Várostól invitálván engemet Feleségestől recreatiora; kértem a Testvéremet, hogy engedné által a Lovakat és kotsit, hogy kimehessünk; azt is megtagadta tőllem azt mondván nagy indulattal; nem az a lónak a dolga, hogy minket ide ’s tova hurtzoljon, &. Amellyen én is megindulván és megbosszankodván, mondottam bold. Édesanyánk Asszonynak: hogy ha nékem tsak ennyi betsületem ’s emberségem van, így bizonyossan nem soká fogunk lakni egymással. Ezen szókat a szegény bold. Ángyom meghalván, a Testvéremnek bemondotta, aki hirtelen és tüzes Ember lévén, aznap mindjárt megvette Kun Istvántól azon házat, amellybe lakott, és onnét hazulrúl elmenvén az Édesanyánknál eggy tzédulát hagyott; amellynek az volt a foglalatja, hogy fogadjak Bérest, mert Sz. György napnál tovább velem nem lakik. Ezenn legkissebbet se illetődtem meg, minthogy magam is azt akartam hogy úgy legyen. Bérest is fogadtam, lassan-lassan készülgettem az elváláshoz. Bold. Édesanyánk Asszony sem volt idegen, hogy megváljunk, mivel bár ha az is különös és kemény természetű Asszony lett légyen is, de azzal a szegény Testvérem az Édesatyánk Halála után rendkívül való keménységgel és igazi fijúhoz nem illő gorombasággal bánt véle, sok számtalanszor megsirattatta, sok százszor sírva hagyatta félbe vélle az ételt &. &. De a szegény Testvérem ő maga azután nagyon megbánta ezenn hirtelen tselekedetét, amint azt másoknak panaszolta és tsak engemet akart azzal megijjeszteni, én azomban tsak készültem az elváláshoz, amelly következett ősszel meg is esett közöttünk. Minekelőtte pedig az végbement volna, ugyanazon Esztdben 2- 9— akkori Ltth’s Assessor idővel Dlis Kapitány Molnár Ferentz Úr az idevaló Helybeli Tisztviselőknek Restauratióját tartván, azonn alkalmatossággal 23 Esztdős lőttemre minden kérésemen kívül Senatornak kinevezett, amellyre már szükségem lévén mind a ttlt Úrnak, mind a Tanátsnak megköszönvén, azt örömmel felvállaltam. Mi azomban tsak folytattuk osztályunkat, valamint tsak volt, mindenünket kétfelé osztottuk és hánytuk, 194 9— estve Bátyám Uram is elmenvén Hitvesével és Gyermekeivel a maga előre készített Házába, igen nagy sírások között egymástól megváltunk. A pénzetskénket előtte való nap osztottuk el. Én abból tsak annyit kaptam, amennyit adtak; mennyi volt azelőtt, én azt nem tudtam, nem is volt szabad tudnom; mennyit vitt el különössen a Testvérem /rpedig jól vitt:/ a maga Lelke tudta. Az Édesatyánk keresménnyének harmada a Testamentoma szerént az Édesanyánkat illette volna, de ő azt /:bátor akarta:/ az én kérésemre ki nem vette; hanem bizonyos Capitalist vett ki magának; nékem amelly kevés pénzem jutott a szükségesen kívül az Édesanyám kezébe adtam, ő viselt reá gondot. A Ház is 1500 ftokra betsültetvén nékem esett, ennek tehát felét, úgymint 750 ftokat meg kelletett fizetnem a Testvéremnek. Ezenkívül a malomra ő általa adandó 100 ft Bonificatiót, úgy a régi akol és kert Helynek 120 ftokra betsültetett felét, azaz 60 ftokat el kelletett engednem a Testvéremnek, eszerént a Házért a magam fele részéért fizettem 910 ftokat, annyit pedig éppen nem ért. Az Édesanyánk a Házból a 2 napkeleti szobát, konyhát és 1 kis Kamrát elfoglalván haláláig azokban lakott, és Intertentiójára a közösből semmi sem hagyódott ki, én tartottam egész Haláláig, mégpedig különös gondal és figyelmetességgel. Mi tehát a Feleségemmel laktunk az Napnyugati szobákban, de kevés Házi eszközünk jutván, azt sem tudtuk megtölteni mindaddig, míg a Helybeli Plebanus Úr meghalván, és eggyet mássa licitáltatván, ott vettünk ágybéli ’s más egyéb Házi eszközöket. Mi a bold. Testvéremmel elválásunk utánn is igen jó és eggymást szerető Atyafiak voltunk, tsaknem mindennap eggyütt lévén, egymást amibe tsak szükséges volt segítettük, mindenkor atyafiságossan megeggyeztünk békességben ’s jó Atyafiságba éltünk mindaddig, míg a Testvéremnek Öregebb fíja élő Esküdt Péter Imre Úr megházasodván és hazajővén, a köztünk addig állandón fent állott Jó Atyafiságot és Békességet meg nem zavarta. Ugyan is ez serupulosus és mindenekben izgága Ember lévén, ’s irigyelvén az én boldogulásomat, a boldogult Testvérem 25
