Szakál Aurél (szerk.): Péter család - Thorma János Múzeum könyvei 5. (Kiskunhalas, 2000)
Ö. Kovács József–Szakál Aurél: Bevezető a Péter család könyvéhez
míg a legidősebb János az említett iskolák elvégzése után Jénában orvostudományt tanult, majd pedig Veszprém megyében praktizált. A harmadik testvér, Rákhel (1750-1768) szintén a család korán elhaltjai közé tartozott. Péter Ferenc a testvérei közül a nála 5 évvel idősebb Mária nevű nővéréhez (1752-1813) állt legközelebb, akit okos asszonynak tartott. A jogi végzettségű Istvánnal ellentétben öccsét, Andrást nem vonzotta a tudomány, ő a család egyetlen tagja, aki mesterséget tanult, csizmadia, majd gazdálkodó lett. Az önéletírásból az is kiderül, hogy ez anyagi hátrányokat is jelentett a diplomás rokonokkal szemben. Erzsébet, az ötödik testvér szintén fiatalon, 21 évesen, hektikában halt meg. A testvérek Péter Ferenc által közölt adatait megismerve, saját magáról és az iskolai szocializációról azt tudjuk meg, hogy 5 évesen magántanítók kezdték el tanítani, majd 15 évesen (1772) - minden bizonnyal nevelési céllal - Flalason bentlakásos kollégiumi diák lett. Igaz, az ellátást otthonról kapta. Ez az életforma már a következő évi soproni evangélikus diákélet előkészítője is volt. 1776-tól 3 éven keresztül egy ügyvéd mellett megismerhette Pestet is. Újabb 3 év múlva pedig, 22 évesen a már családja-rokonsága szempontjából is fontos társadalmi feladatát is teljesítette, hiszen a kecskeméti Tóth Judittal házasságot kötött. Nem szívesen szakította félbe tanulmányait, s a nősülésre sem gondolt még ilyen korán, de bátyja - aki apjuk halála után ellátta a nevelői feladatokat is a családban - hajthatatlan volt e tekintetben. A visszaemlékezés irodalmi értéke is kiemelkedő. Családjában egyébként is volt hajlam az irodalmi tevékenység iránt, mert bátyja is írt verseket. Választékos, gazdag szóhasználat és mondatfűzés jellemzi. A kötelező udvariassági és a hagyományokat tiszteletben tartó stílus mellett szembetűnő a tények, a megtörtént események őszinte leírása, a negatív jelenségek tárgyszerű bemutatása. Például a pesti tartózkodása alatti, bordélyházi tapasztalatát sem titkolja. Ugyanakkor negatív élményeit általában nem követi negatív indulat. Belső tartására, hitére több helyen is találunk utalást. A rendi világon belüli társadalmi felemelkedésnek, egy új tisztség, cím elnyerésének az öröme, és különösen az, hogy például protestáns létére kapta meg a királyi udvamoki kinevezést, az udvarhűségére és egyáltalán a fennálló rendszer melletti kiállásra is rámutat. A visszaemlékező szövegtől tehát ne várjuk egy vidéki reformer gondolkodású nemes társadalmi átalakulást megcélzó programját. Életét nagyrészt a hivatali rend, annak szabályai töltötték ki. Visszatérő témái közé tartoznak még a különböző családi problémák, betegségek, iskoláztatása emlékei, személyes kapcsolatai, a társasági élet (például vacsorák, vadászat). Ugyanakkor a gazdálkodásról keveset írt. Péter Ferenc a családkönyvet élete végén 1814-1819 között írta. A kötet a 19. században a halasi Pétereknél volt. Vargha Zoltán 1912-ben megjelentetett egy írást a könyvről „Péter Ferenc családkönyve” címmel. A mű 1912-ben Friedrich Alajosné Péter Ilonánál, 1940-ben Vargha Zoltán birtokában volt. (Vargha Zoltán 1912.21.; 1940.148.) A kézirat 1968-ban került a Thorma János Múzeumba. Az egész mű a családfa és az élettörténetek ismertetésével kezdődik, majd kronológiai sorrendben következnek a vele történt események. A visszaemlékezésben csak kevés utalás van arra, hogy a különböző felekezetűek közt ellenségeskedés lett volna, sőt bizonyos katolikus egyházi méltóságokról, például a váci püspökről, kitüntetett figyelemmel írt. Külön is megemlíti azt, hogy mennyire türelemmel viseltetett a más vallásúak iránt. Persze ennek külön kiemelése arra is utalhat, hogy ez mennyire eltért az általános, szokásos megítéléstől. Másrészt azt is feltételezni lehet egy visszaemlékezés esetében, hogy ezek a bejegyzések egyébként létező megkülönböztetést, esetleg a korban jellemző szembenállást és ellenérzést is takarhatnak, amit - a személyes állásponton túl - kompenzációként is lehet értelmezni. Igen kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezett, bárhová utazott, mindig vendégül látták és ő azt a halasi házánál mindig viszonozni igyekezett. Korának nemeseihez hasonlóan az ő napjait is élénk társasági élet jellemezte: a hivatalos ügyintézés mindig ebédekkel, vacsorákkal, bálokkal, vadászattal volt összekötve. Néha ezek költségeit külön is részletezi. A napóleoni háborúkról is beszámol érintőlegesen, feljegyezve hozzájárulását a katonáskodáshoz, majd részletesen ír az 1813. évi orosz hadjáratról, Napóleon vereségéről és I.Ferenc császár bevonulási ünnepségéről. A visszatérő témák sorában az iskolák, a házasságok, a halálesetek mellett a betegségekkel is sokat foglalkozik: gyomor- és tüdőpanaszai főleg idősebb korában voltak gyakoriak. 1816. július 30-án, 59. születésnapján, 7
