Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)

Régészet - Gallina Zsolt: A kiskunsági Ördög-árok

A kiskunsági Ördög-árok 75 6. A Kiskunhalas környéki Ördög-árok rekonstrukciója, szarmata lelőhelyek, római tárgyak feltűntetésével Kereskedelmi útvonalak a Duna-Tisza közén a római korban Az imént ismertetett, feltehetően római korú sáncárokkal összefüggésben meg­vizsgáljuk a Duna-Tisza közén áthaladó római korú útvonalakat. A terület nyugati szomszédságában levő Pannonia negatív kereskedelmi mérlegű, gazdaságilag passzív tartomány volt. Ezért nagy szerepe volt a barbárokkal folytatott kereskedelemnek. Ennek ugyanakkor katonai és stratégiai szerepe is volt (VADAY 1998. 123.). Emellett Pannonia és Dacia közötti római területen nagyon hosszú volt a limes. így rendkívül fontossá vált a két tartomány között vezető rövidebb szárazföldi utak megléte. Ezek az utak a rendszeres kereskedelemnek is alapul szolgálhattak. A római utakra az írott for­rásokból és a római leletek sűrűsödéséből, szóródásából következtethetünk (7. térkép). A Pannonia és Sarmatia közötti, illetve onnan tovább Dacia felé vezető, kereskedelmi utak létét és nyomvonalát többen próbálták bizonyítani (FITZ 1963-64. 82-83.,

Next

/
Thumbnails
Contents