Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Művészet - Szűcs Károly: Lakatos Vince fotográfiai életműve
Lakatos Vince fotográfiai életműve 469 hátországba rendelik vissza, és itt szolgál leszereléséig. Annak ellenére, hogy elköltözött Halasról, amíg a körülményei engedték rendszeresen visszajárt, hiszen itt éltek szülei, testvérei és felesége rokonsága is. Nem szűnt meg a kapcsolata a helyi sajtóval sem, elköltözését követően is publikált a Halasi Újságban, majd később mint filmes számtalan művét forgatta a kiskunsági tájon. Ezt az időszakot a szépírói tevékenységének kibontakozása, novellásköteteinek, regényeinek megjelenése jellemzi. Könyvei: Árva népem, 1941.; Zúg a nádas. 1942.; Hatrongyos, 1943.; Egykutyások. 1944.; A rab fia, 1946. - Később jelent meg a Kiskunsági krónika, 1958.; a tanyai tanítóknak emléket állító Mécsvilágnál, 1977., és a már említett Krónika a kun pusztákról. 1988. 1945 után ismét a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozik, de ekkor már az oktatás és az ismeretterjesztés a feladata. A világháborút követően a minisztérium a belgiumi Gaevert gyártól élelmiszerért cserébe nagy mennyiségű filmnegatívot vásárolt, amelyet a mezőgazdasági ismeretterjesztés és agitáció céljára készített filmekhez kívánt felhasználni. Lakatos először rövid témavázlatokat írt, majd dokumentumfilmes szakemberek hiányában maga kezdett forgatni. Mint 1998. márciusában a halasi Szilády Áron Társaság emlékülésén Lakatos Vincéről tartott előadása során fia megjegyezte, apja egész életében dilettáns volt a szó jó értelmében, mivel számtalan foglalkozása közül egyikhez sem rendelkezett iskolai végzettséggel. Sem a fotózáshoz, sem az újságíráshoz, de a filmezéshez sem. Mindezek professzionális gyakorlására íráskészsége, szociális érzékenysége és vizuális tehetsége képesítette. A filmipar államosítását követően, 1948-tól a Filmgyár dokumentumfilm részlege alkalmazta rendezőként és forgatókönyv íróként. Mintegy 180 rövidfilmet és 3 egész estét betöltő filmet készített, köztük a II. világháborúról szóló 8 órás, 12.000 méteres történelmi alkotását a MementÓL Mint élete vége felé nyilatkozta, több mint százezer méter filmet forgatott életében. A filmezésre rátalálva gyakorlatilag felhagyott a fotózással és a szépírói ambíciókkal is. Úgy tűnik, hogy alkotói hajlamait a filmek készítésével teljesen kielégítette: a kezdeti évek szociográfiai témáit, a fényképeket a későbbi filmjeibe is beépíti. Filmjeiért 35 díjat kapott a hazai és külföldi fesztiválokon. Megkapta az Érdemes művész (1971) és a Magyar Népköztársaság kiváló művésze (1973) kitüntetéseket, 1978-ban pedig a Naplemente című négy részes televíziós filméért Kossuth-díjra jelölték, amit halála miatt mégsem neki ítéltek. Ugyanebben az időben a film hatására Halason a Baky-kastélyban létrehozták az öregek otthonát, és az épület külső falán márványtábla örökíti meg Lakatos Vince nevét. A Halas környékén élő emberek életét, a természetet bemutató fontosabb filmjei a Konok homok, a Magány, a Futóhomok - és a leghíresebbek, a Halas hatalmas és a Naplemente című televíziós filmek, valamint a Virrasztók és a Hírmondó. Lakatos filmjeinek többségét a Filmgyár keretében készítette, így azok kópiái ma a Magyar Filmarchívumban megtalálhatók, ellenben az MTV számára készített alkotásainak sorsa ismeretlen, ugyanis a televízió film- és szalagtárában az átalakulási és leépítési folyamatok következtében jelenleg áttekinthetetlen a helyzet. Lakatos Vince gazdag életművet maga után hagyva 1978. február 20-án rákban hunyt el Budapesten. Életművének teljes feldolgozása még várat magára. Az első
