Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Éremtan - Koszta Sándor: Keceli érmék és plakettek
420 Koszta Sándor András. A festményt, Paskai László, az akkori koadjutor kalocsai érsek szíves hozzájárulásával és hathatós segítségével sikerült lefényképeznünk. Az 1945-ös változások óta az első magyar érem volt, amely egyházi személyt ábrázolt: bizony ennek egyenes következményeként az engedélyezés, a finanszírozás, majd a kivitelezés szinte leküzdhetetlen akadályokba ütközött. A szükséges pénzt és ezüstöt úgy kellett összekaparni. A cél nagyszerűségében vetett hitünk és néhányunk küzdeni tudása végül eredményre vezetett: megalkottuk a keceli Patachich érmet. Az érem előlapján „Az újratelepítő Patachich Gábor kalocsai érsek” körirat olvasható antiqua betűkkel, mintegy koszorúzva, az újratelepítő markánsan vésett mellképét. A hátoldalon fenn Kecel ősi címerét, a zászlót tartó bárányt két oldalról az 1734 és 1984 év számok övezik. A középmezőben a mai község stilizált panoráma képe látható, az 1802-ben épült barokk műemléktemplommal, városházával, művelődési köz-ponttal, a mai hydróglobusszal és a stranddal. Az építmények a múlt örökségét, hagyományát és a jelen törekvéseit jelképezik. Az érem alsó harmadában antiqua betűkkel „Kecel Újratelepítésének 250. évfordulójára” felirat. Középen lent Lapis András szobrász szignója. Az érem tükörfényes peremén (palástján) három sorban a Fővárosi Óra és Ékszer Vállalat „FŐÉ” verde jele és 800-as ezüst finomsági foka. Az éremből nyolc változat készült: A 6 vert éremből 900 példány. Legnagyobb részben Kecelen talált gazdára, de országos érdeklődést is kiváltott, sok példány került külföldre.5 a. / 42,5 mm átmérőjű, 33,15 gr súlyú, 800-as ezüstöt tartalmazó vert éremből 200 példány. b. / az a-val megegyező nagyságban, de kétszeres súlyban (úgynevezett piefort érem), 66,30 gr 800-as ezüstöt tartalmazó vastag vert érem, 20 példányban. c. / 42,5 mm átmérőjű bronz, vert érem, vékony, ezüsttel patinázva, 500 példányban. d. / 42,5 mm átmérőjű bronz, vert érem, kétszeres vastagságban (piefort érem), 50 példányban. e. / 42,5 mm átmérőjű vörösréz, piefort, vert érem, 30 példányban. f. / 42,5 mm átmérőjű, vékony, sárgaréz, vert érem, 100 példányban. g. /170 mm átmérőjű öntött érem, bronzból, 10 példányban készült. h. / 170 mm átmérőjű öntött érem, 800-as finomságú ezüstből mindössze 3 példányban. Egy Kecelen a Polgármesteri Hivatalban látható. (A Thorma János Múzeum gyűjteményében 3a., 3d., 3f.: 98.17.2, 98. 9. 1-2.) 4. 1959 tavaszán, az akkori Községi Tanács, megbízást adott öt tanácstagnak, hogy készítsék el Kecel község távlati fejlesztési tervét. E bizottság elnöke Dr. Koszta Sándor, tagjai Dr. Tihanyi László, Szabó János, Iván László és Pásztor Sándor voltak. Együttes munkával a megbízatásnak eleget tettek. E terv második oldalán, fogalmazódott meg, „...gondoskodni kell a község főterének,...kellő városias kialakításáról, amely 5 Dr. Koszta Sándor: Keceli érem. Az Érem 1985/1. 40.