Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Múzeum - Tóth Károly: Emlékeim Nagy Czirok Lászlóról
28 Tóth Károly nyokhoz?” Meglepődött és el is mosolyodon a kérdésen. „Hát tudod fiam — válaszolta — az érzelmeim még forrók, de már nem sürgősek az én koromban.” Ma is sokszor eszembe jut ez az életbölcsesség, ami jellemző Laci bácsira. Ezekben az években többször töltöttem a szabadságom Halason, így került sor arra is, hogy Laci bácsival együtt mentünk el fényképezni népi műemlékeket, hiszen ő jól ismerte azokat az öreg házakat ahol érdemes volt körülnézni és felvételt készíteni. így kerültünk egy nagyon régi úgynevezett „Halász-ház”-hoz a Sanyarú sarokban. Jóné-hány felvételem mely itt készült, országos és nemzetközi kiállításokon is szerepelt. Az épületet már régen lebontották, így a felvételek pótolhatatlanok. Jól emlékszem az egyik mestergerendába 1689-es évszám volt bevésve, akkor készült az épület. Az egyik felvételen Laci bácsi lépked éppen. Több igen jól sikerült portré felvételt készítettem Laci bácsiról, egyik a „Pásztorélet a Kiskunságon” című könyvében található. Ritka szép és jellegzetes kun arc. 1967-ben voltam először az Egyesült Államokban meglátogatni a testvérbátyáimat. Amikor hazajöttem és elmentem Halasra, órákig beszélgettünk Laci bácsival az amerikai tapasztalatokról. Nagyon érdekelte az ottani élet és a magyarság helyzete. Érdeklődött, találkoztam-e New Yorkban egy volt halasi lelkésszel Csordás Gáborral, akit ő is nagyon jól ismert. Találkoztam vele és voltam az ottani magyar református templomban, ahol Csordás Gábor esperes úr beszélt ritkán hallott gyönyörű magyar nyelvezettel, kiejtéssel. Bizony évtizedek választanak már el attól is amikor utoljára találkoztam kedves Laci bátyámmal Kiskunhalason. Az emlékezés, az emlékek is már lassan a homályba vesznek. Megrendített kedves Laci bátyám 1970 áprilisi halálhíre, itt van most is a gyászjelentése előttem egy idézettel a bal sarokban (Énekeskönyv 315. II.): „Megfutottam már pályámat, Add meg Uram koronámat” Magam is mögöttem hagytam a 72-ik évemet, de jó szívvel és szeretettel emlékezek Nagy Czirok László kedves bátyámra. Halottak napján ha a régi református temetőben szüleim sírját keresem meg, utána egy szál virágot mindig viszek a sírjára.
