Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Múzeum - Janó Ákos: Halasi múzeumi emlékeim
22 Janó Ákos múzeumi gyakorlatra Kiskunhalasra, s bízta rám szakmai irányítását. Itteni tanulmányainak eredménye volt az a kiállítás, amit Koncz József fazekas munkatechnikájáról és készítményeiből rendezett. Ő a múzeummal ezután is kapcsolatban maradt, s mint-egy külső munkatársként tevékenykedett. Több nyáron át tudtam foglalkoztatni, s a terepmunka és a néprajzi gyűjtés, valamint a muzeológia gyakorlati ismereteinek elsajátításában segíteni egyetemi hallgató korában Bárth Jánost, akit örömömre egy kicsit ma is tanítványomnak mondhatok. Mindig nagyszámú hallgatósága volt azoknak az előadásoknak, amelyeket a könyvtárszobában, az előcsarnokban vagy tavasztól őszig a kert fái alatt rendeztünk. Nehéz volna felsorolni azoknak a nevét, akik itt előadásokat tartottak. A legemlékezetesebbek voltak ezek között a múzeumi terület első Kossuth-díjasának, Csatkai Endrének, a soproni múzeum igazgatójának az első magyar közgyűjtemények létrejöttét ismertető előadása, Pogány Ö. Gábor, valamint Bodnár Éva Thorma Jánosról és a nagybányai művészekről, B. Supka Magdolna a kortárs grafikáról, Czenner Mihály színháztörténetről, Csalogh József ősrégészeti kutatásairól, László Gyula Lehel kürtjéről, Pesovár Ferenc népi tánc gyűjtéseiről, Béres András a Hortobágy pásztoréletéről, Vargha László a szabadtéri néprajzi múzeumok szervezéséről és Kiskunhalason (az elképzelések szerint a Sóstó északi partján) létesítendő skanzen lehetőségeiről tartott beszámolót. Utóbbi előadó kérésünkre a Műszaki Egyetem végzős építészhallgatójával vizsgafeladatként új múzeumépületet terveztetett (a Kolozsvári-féle bazársor helyére szánva), aminek a megépítésére sajnos nem kerülhetett sor. A kifejezetten múzeumi jellegű munkáktól távolabb esett, hogy majdnem egy éven át Kulturális Híradó címen havi „folyóiratot” szerkesztettünk és készítettünk. Ez a munka magában foglalta a cikkek, beszámolók írását, a lapok stenciles sokszorosítását és fűzését, ami mind a múzeumban történt, talán csak a terjesztés nem esett tevékenységi körünkbe. Egy-két kívülálló munkatárs (Nahaj István) próbálgathatta itt írói készségét, a többi anyag elkészítése ránk hárult. Vorák József Vécsei József néven közölhette az addig titkosan őrzött versei közül azokat, amelyeket a helyi olvasóközönség számára megfelelőnek ítélt. Rigó Béla is szerepelt egy-két korai versével a lapban. Hősi korszak volt, önként vállalt, de túlméretezett feladatokkal. Témagyűjtéseimet és tudományos munkáimat tekintve korlátozott lehetőségeim voltak, mivel a vidékre legjellemzőbb kulturális hagyományanyag témakörei, mint a pásztorélet, a pandúr- és betyárvilág emlékei, a száraz- és szélmolnárok élete, a pusztai csárdák nevezetes alakjai és eseményei, a vásárok rendje és a paraszti életben betöltött szerepe Nagy Czirok László több évtizedes gyűjtéseivel már szinte kimerítettek, de mindenesetre „foglaltak” voltak. Magam emiatt inkább gazdaságtörténeti kérdésekkel, azok néprajzi összefüggéseivel (a tanyavilág kialakulása, rendszere) kezdtem foglalkozni. Emellett részt vettem olyan országos kezdeményezésekben, mint a Néprajzi Atlasz munkálatai. Vorák József munkatársammal együtt igyekeztünk felderíteni a Kiskunhalasról megközelíthető kijelölt kutatópontok (Kiskunmajsa, Szánk, Szabadszállás, Mikebuda) népi kultúrájának jellegzetességeit, amelyek ennek a vidéknek az országon belüli sajátos műveltségbeli képét adhatták. Szintén Vorák Józseffel éveket töltöttünk a halasi csipke kutatásával. Igyekeztünk meghatározni a halasi csipkének a magyar iparművészetben elfoglalt helyét és szerepét, valamint a tervezők munkájának szakmai értékelésével és a Markovits Mária által kifejlesztett technika alkalmazásával körülhatárolni a csipkekészítés egyes korszakait. Nagy anyagot gyűjtöttünk a halasi csipke sikereinek sajtóvisszhangjáról, s minden fel
