Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Néprajz - Simon András: A szőlőfeldolgozás és mustnyerés eszközei a Thorma János Múzeumban
A szőlőfeldolgozás és a mustnyerés eszközei a Thorma János Múzeumban 253 alkalmas.47 A szőlőfeldolgozás munkafolyamata történhetett részben vagy teljes egészében a parcella alján a dülőút mellett a szabad ég alatt. Szüret napján (általában október első napjaiban) korán reggel szekéren vitték ki az üres edényeket, hordókat, kádakat.48 Az egész munkafolyamat (szedés, darálás, taposás, préselés) történhetett a szabadban, ekkor a mustot a hordóba töltve szállították haza. Ha kint csak leszedték a szőlőt, akkor kádakba, az 1950-es évektől kezdve ládákba rakva vitték a városba kocsin, s otthon darálták, préselték. Új eszközként jelent meg a XIX. század második felében a puttony, a szőlődaráló, s egyre általánosabbá válik a sajtó használata. A puttony és a szőlőőrlő térhódítása együttesen okozza, hogy a csöbör szerepe mindinkább háttérbe szorul. A puttony ugyanis a leszedett fürtök szállításának módjában hoz újat, a szőlőőrlő alkalmazása pedig feleslegessé teszi a szőlőnek már a szállítás előtti összezúzását, sőt, típustól függően még a bogyózást is elvégzi. A szőlődaráló használata sok helyütt felváltja a sajtolás előtti zsákban taposás munkáját. A sajtók terjedése, a bérsajtolás „intézménye” egyre több, kisebb szőlőterületet birtokló gazda számára tette lehetővé, hogy a lényerés munkafolyamatának utolsó állomása ne a taposás, hanem a sajtolás legyen. E változások időben elhúzódó, nagyjából az 1880-as évektől az 1920-as évekig tartó folyamatot mutatnak. Ütemét és mértékét a gazdaság mérete, és a gazda anyagi helyzete határozta meg elsősorban. A különböző fajta szőlőket csak a nagyobb gazdák szedték és dolgozták fel külön. A szőlőzúzalékról lemert vagy lefolyt színié és a préselés utáni sajtóbor elkülönítése sem volt a kisebb tulajdonosoknál általános. A ledarált szőlőt - ha piros bort akartak - 2-3 napig, ha nem volt elég meleg az idő, tovább is hagyták forrni a kádban. A pár napig törkölyön hagyott kádár (Kadarka) megszínezte a mustot. Égető Melinda vizsgálatai alapján A XIX. századot megelőzően a törkölyön tartás idejét 8-14 napban valószínűsíti. A későbbiekben, a piaci igényekkel összefüggésben ez az idő általában csökkenő tendenciát mutat.49 Sok helyütt szokásban volt a csiger vagy kapásbor készítése: a kinyomott törkölyre vizet öntöttek, hagyták rajta forrni, aztán kisajtolták. Az ilyen italt többnyire a napszámosok fogyasztották. A felvázolt adatok egybecsengnek Égető Melinda időben és térben kiterjedtebb vizsgálatainak eredményeivel,50 nevezetesen, hogy vidékünk már a XVIII. században sem mondható a balkáni vörösborkultúra jéllegzetes vidékének, nem tapintható ki a ta- posásos, a gazdaságok egy részében sajtolással is összekapcsolt fehérbor-készítési mód és a törkölyön érlelt vörösbor-készítési technológia egymás mellett élése, sokkal inkább tapasztalható a kétfajta eljárás sajátos keveredése. Végezetül itt köszönjük meg Dóra Csilla és Rózsavölgyi Mária rajzait. 47 Szőlőbeli kunyhók fotói: TJM Fotótár: 1301.: Kosa Antalné kunyhója (Kkh. Iparszőlők, 1936.), 2316., 2321., 2322.: szőlőkunyhó (Kkh. Iparszőlők, 1956.), 2324.: szerszámoskunyhó nádból (Kiskunhalas /továbbiak-ban: Kkh./Iparszőlők, 1956.), 2331.: szőlőbeli tanya (Kkh. Iparszőlők), 1172.: csőszkunyhó (Kkh. Öreg-szőlők, 1954.), 2056.: csőszkunyhó (Kkh. Iparszőlők, 1940.) 48 TJM fotótár: 2678.: bivalyos szekér, rajta kád, hordó, 3503.: szállítás szamaras kocsival, Kkh. 1958. 49 Égető Melinda 1993. 161. 50 Égető Melinda 1993. 159-160.
