Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Múzeum - Janó Ákos: Halasi múzeumi emlékeim
20 Janó Ákos egyik helyiségében, majd albérletben húztam meg magam. Meg kell itt emlékeznem azokról, akik az első pillanattól jószívvel és önzetlenül segítségemre voltak, s nemcsak a múzeum hasznára, hanem a magam boldogulása érdekében is mellettem álltak. Legközvetlenebb munkatársam Nagy Czirok László mellett ezek elsősorban a város akkori főmérnöke, Grosz Feri bácsi és felesége, a mindenki által ismert és tisztelt Klári néni voltak, akiknél gyakorta szép estéket töltöttem, Feri bácsival kóstolgatva a jó Árvai-féle borokat. Korán megismerkedtem a kiváló akvarellista művésztanár Tóth Bélával, aki korban is közelebb lévén hozzám, barátságába fogadott. Későbbi új ismerőseim közül az idős mérnöktanár, Hoffer Imre és az öregségében is mindig elegáns, a régi úri világra emlékeztető, de a „többtermelés” akkor hangzatos szólamainak bűvöletében élő mezőgazda, Medveczky Károly járogatott be hozzám. Utóbbi minden alkalommal pontban 12 órakor jött, gomblyukában egy szál virággal. Ami távollévő családom mellett egyedüllétem érzését még inkább fokozta, az mestereimtől (Szabó István, Gunda Béla, Balogh István) és egyetemi társaimtól való elszakadásom volt. Ők korábban kétségeimen és bizonytalanságaimon mindig átsegítettek, tudományos témáimról, terveimről velük bármikor szót érthettem. Éreztem, hogy ez szakmai fejlődésemnek előbb-utóbb gátja lehet. Kiskunhalason természetesen első dolgom volt a múzeum céljára átadott épület átalakítása, kiállítások, könyvtár, raktár, iroda kialakítása. A múzeumi anyagot, s azt a néhány bútort, amivel rendelkeztünk, átköltöztettük, s már a következő év elejére időszakos kiállítás rendezését terveztük. A berendezkedés során legnagyobb gond volt a Thorma: Talpra magyar! című nagyméretű kép átszállítása a volt közgyűlési teremből. Ez azért volt sürgős, mert az épületet művelődési ház céljára már 1953 őszén kezdték átalakítani. Az akkori viszonyok között, pénz és szakember hiányában ez a feladat szinte megoldhatatlannak látszott, s hogy mégis vállaltam, ma már felelőtlenségnek tűnik számomra. A fiatalságot jellemző lendület és vállalkozó készség azonban máskor is átsegített a nehézségeken, s a sikerek további tenniakarásra késztettek. Az általános muzeológia sokirányú tevékenységet kíván annak művelőjétől. Ezek között a témagyűjtés adatok rögzítésére, munkafolyamatok, szokás- és jogrend megfigyelt törvényszerűségeinek leírására, népköltészeti és népzenei hagyományok lejegyzésére, a gyűjteménygyarapítás pedig a tárgyi gyűjtemény fejlesztésére törekszik. A múzeumba bekerült szellemi vagy tárgyi hagyaték a nemzeti vagyon részének minősül. A leltárak ezeknek az értékeknek számbavételét, a nyilvántartás pedig azok minél könnyebb feltalálását és tudományos használhatóságát szolgálja. A szakgyűjtemények (régészet, történelem, néprajz, művészettörténet, numizmatika, természettudomány) mellett a leltározás és nyilvántartás munkája kiterjed a segédgyűjteményekre (könyvtár, adattár, fotótár) is. Kiállításra, ill. a nagyközönség előtti nyilvánosságra a múzeumi anyagnak általában csak mintegy 10 %-a kerül. A többi gondos raktározása és szakszerű konzerválása a kulturális hagyatéknak a jövő számára történő átörökítését segíti. Ez legalább olyan fontos feladata a múzeumnak, mint a kiállítások rendezése, a közművelődés szolgálata. Vallom, nagyobb baj, ha a mindig szűkös épületek helyiség gondjainak megoldása a raktárak rovására történik, mint az, ha a raktárak bővülése a kiállítási lehetőségek korlátozását teszi szükségessé. A kiállítások amellett, hogy korszerű, esztétikus keretek között látványszerűen tárják a közönség elé a tárgyakat, a választott téma hiteles tudományos feldolgozását adják. Ezeket egészítik ki a tárlatvezetések, előadások és a múzeumi anyaggal kapcsolatos egyéb rendezvények. A nagyobb távlatokban, években, évtizedekben mérhető, vagy akár egész életre kiterjedő kutató és feldolgozó
