Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Néprajz - Bárth János: Halasi tanyajárásaim
Halasi tanyajárásaim 223 teleltető szállás méltó párjaként a magyar paraszttanyák egyik ősének tekintsem. (Bárth János: Szállások, falvak, városok. A magyarság települési hagyománya. Kalocsa, 1996. 102.) Amikor néprajzi előadásokban és néprajzi tanulmányokban szabadkéményes, középpadkás, két kemencés középmagyar vagy alföldi háztípusról hallok vagy olvasok, egy tataházi példa mellett, mindig a halasi Felsőszállás néhány tanyai lakóépülete jut eszembe. 1964-ben és 1965-ben a halasi határ nagy részén már „lefujtatták” a szabadkéményes konyhákat. A tüzelőpadkás kéményaljákról az emberek úgy beszéltek, mint a múlt emlékeiről. Nem így Felsőszálláson, ahol több tanya lakóházában „elevenben” láthattam a régies tüzelőberendezéseket! Különösen mély benyomást tett rám Nagy Czirok Pál hajdani halasi gazda tanyája, amelynek lakóépületében a szabadkéményes konyhát és a hozzá kapcsolódó két szobai kemencét funkciójában, mondhatnám: teljes pompájában szemlélhettem. Bár népi építészeti tanulmányaim még később következtek, a felsőszállási Nagy Czirok Pál-féle tanya lakóházában megértettem a közép-magyar ház lényegét. Amikor a Magyar népi építészetről szóló ismeretterjesztő könyvem szövegét fogalmaztam, a középmagyar vagy alföldi háztípust a felsőszállási Nagy Czirok-tanya lakóházának tüzelőberendezéseire gondolva mutattam be. (Bárth János: Magyar népi építészet. Budapest 1982. 10.) 1972-ben a lajosmizsei tanyamúzeum építésekor a múzeum-ház konyhájának tüzelőpadkáit, katlanait, középpadkáját, fali edénymélyedését a felsőszállási Nagy Czirok-tanyán készített rajzaim felhasználásával terveztem meg. Az 1964-65. évi halasi tanyajárásaim eddigi legnagyobb hozadéka a néprajz és a múzeológia számára minden bizonnyal Gyenizse Balázs debeáki tanyájának fölfedezése volt. Az 1970-es évek elején, amikor országszerte folytak a népi műemléki felmérések, Juhász Antalnak jutott Imrehegy, ahova Debeák egy része is tartozott. Közreműködésemmel Juhász Antal felmérte Gyenizse Balázs tanyáját is. Rajzai bekerültek a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárába. A halasi Thorma János múzeum „Halas a kiskun mezőváros” című állandó kiállításának forgatókönyvében javasoltam, hogy a halasi gazdatanya megjelenítésére jó lenne elkészíttetni Gyenizse Balázs debeáki tanyájának makettjét. A terv Bodor Géza muzeológus kitartó utánjárása és szervezése eredményeként megvalósult. Gyenizse Balázs alakjának képe számomra mindig a világos gondolkodású, rendszerető, fegyelmet követelő, akkurátus tanyai gazdát jeleníti meg. A Gyenizse-tanya azzal tűnt ki a többi tanya közül, hogy valószínűtlenül sok épületből állt és valamennyi épületén látszott a rendszeres karbantartás, gondozottság. A nádtetőket mintha tegnap verték volna föl! Egy szál nád sem lógott ki belőlük. Az udvaron sem volt nyoma rendetlenségnek. A tanya élő szabadtéri múzeumot juttatott a szemlélődő vendég eszébe. A Gyenizse-tanya épületegyüttesének szélén álló farazatos tetejű aklos marhaszín régi idők állattartására emlékeztetett. A sok épület elhelyezkedése és a domborodó homokbuckás terephez való idomulása a tanyai telephely formálójának racionalizmusát és felhőtlen alkotó szabadságát példázza. A halasi szabadtéri néprajzi múzeum, amelynek szorgalmazója Janó Ákos, elindított a halasi tanyák felé, a Bács-Kiskun megyei múzeológia nagy veszteségére, nem
