Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Történelem - Cseri Gábor: Kiskunhalasi adatok 1935–1937-ből
Kiskunhalasi adatok 1935-1937-ből 165 betegek autókon, esetleg mentőautón érkezők jó úton be tudnak jutni, illetve el tudnak távozni, holott ezelőtt az év esős részében ez nem volt lehetséges. A kikövezett Nagy utca3 - melynek elnevezése időközben Gömbös Gyula utca lett az eddig már burkolattal ellátott utcák összekötésére szolgál, a forgalmat nagy mértékben megrövidíti és a sáros, javíthatatlan utcából egy egész rendes, szép utca alakult. A Batthyány utca közvetlen részéből egy szakasz kiépítésével lehetővé vált, hogy a római katolikus felekezetű lakosok temetések alkalmával a kátyús, sáros út helyett köves úton közelíthetik meg a róm. kath. temetőt. A Harmat utcai járda viszont lehetővé teszi, hogy a vasúti állomásról a belvárosba érkezők aszfaltjárdán juthassanak céljaikhoz. Ez évben a szomszéd községeinkkel műúton való közlekedésünk egy újabb jelentős lépéssel haladt előre, amennyiben Pusztamérges községből kiindulólag a Balota- Öttömösi útba való beágazással tervezett bekötőút előmunkálatai megkezdődtek és remélhető, hogy pár év alatt ez az út is teljesen kiépül. Az év elején történt kellemetlen eseményekről és károkról is kénytelenek vagyunk itt megemlékezni. Az őszi esőzések folytán fölgyülemlett talajvizek 13 épület összedű- lését okozták. Sok bajt okoztak a tavaszi vízáradások, melyek igen sok vetést tettek tönkre és tették lehetetlenné a tavasziak elvetését. Sajnálatos, hogy az 1878-as szegedi árvíz óta - amikor városunk vadvizeit elvezető csatornák egy részét kormányhatósági- lag betömni rendelték -, tehát 60 év letelte óta minden olyan kísérlet, ami a vadvizek rendezése ügyében történik, végeredményben elalszik. A vadvizek okozta károkra tekintettel újból kérelemmel fordultunk felsőbbségeinkhez a rendezés miatt a hivatalos értesítés szerint a M. Kir. Hódmezővásárhelyi Kultúrmérnöki Hivatal foglalkozik jelenleg a kérdés megoldásával. A ledőlt épületek közé számíthatjuk az önálló állami gazdasági iskola igazgatói lakását is, amely helyett az iskola részben állami segéllyel, némi városi hozzájárulással egy minden tekintetben megfelelő új lakóépületet építtetett. Közkórházunk telkét ez évben új vaskerítéssel vettük körül, amely nagy mértékben barátságossá és kellemesé teszi az egész kórház látképét. Közkórházról lévén szó, ezzel kapcsolatban kell fölemlíteni azt a jelentőségteljes határozatot, amelynek alapján a tüdőbeteg-gondozó elhelyezése céljából a kórháztól északra eső három telket, később még a kórház telek bővítése céljából, aimak délnyugati oldalán lévő telket örökáron megszereztük. A tüdőbeteg-gondozó építkezés csaknem 10 év óta húzódó ügye is közelebb jutott a megvalósuláshoz, a megfelelő terv is elkészült. Állami segedelmet is kaptunk úgy, hogy az épület az 1938-ik évben meg is épül. Ebben az évben vetette meg Wünscher Frigyes Öméltósága a „Hangya” Fogyasztási Szövetkezet elnök igazgatója a Halasi Csipkeház bővítésének az alapját azzal, hogy arra 10.000 pengőt ajánlott föl. A jó példa megtette hatását, mert bármerre fordultunk, illetékes helyeken, mindenütt megfelelően honorálták kérelmünket úgy, hogy 1938-ban már megépíthető lesz a Csipkeház új, kiegészítő része. Hordójelző hivatalunk új vezetőt kapott és a régi rozoga épület helyett megfelelő átalakítással a mai viszonyoknak megfelelő elhelyezést nyert a hivatal. 5 5 Nagy utca (Gömbös Gyula utca): a mai Bajcsy-Zsilinszki utca