Murádin Jenő: Thorma János 1848-as képei - Thorma János Múzeum könyvei 2. (Kiskunhalas, 1998)

Művek sora

tikája a legméltányosabb. A Talpra magyart! kompozíciós hibái ellenére Thorma művészete „zárókövének” tekinti. Kegyetlen, de sok igazságot tartalmaz Dési Huber István nekrológja. Munkácsy egyik mondását idézve töpreng el a festő sorsa felett: mennyivel nehezebb megtartani a hírnevet, mint megszerezni. „Thorma nem tudott csak festő lenni - írta nem elégítette ki a puszta festői szemlélődés, neki dráma kellett, felfokozott cselekmény amin kitombolhassa magát és nem a köznapi élet tényeinek természettudományos megfigyelése.” 45

A Talpra magyar kiállításának idején írt hosszabb tanulmányt és tartott fölolvasást a Petőfi Társaságban dr. Lázár Béla műkritikus Thormáról, Petőfi festőjéről. Miután kimutatta azt a mély lelki affinitást, mely a festőt a forradalom költőjéhez és költészetéhez fűzte, hangot adott annak a gondolatnak, hogy a Talpra magyar!-nak „Petőfi házában van a helye.” 46 Réti István nemsokkal később, özv. Thorma Jánosnénak írt levelében már arról tud, hogy „a Petőfi Társaság mozgalmat indít a kép megszerzésére a fővárosnál.” 47 Nem ez lett azonban a festmény sorsa. „Megvásárlására nem került sor- írta Radocsay Dénes -, később Kiskunhalas városa szerezte meg.” 48

A Talpra magyar festményt 1940 áprilisában Medveczky Károly kiskunhalasi gazdasági főtanácsos kezdeményezésére és lelkes munkájával szerezte meg a város 10000 pengőért az adományozók segítségével (Országos Hangya Szövetség, özv. Szathmáry Sándorné, Schneider cég, Városok Szövetsége). Május elején érkezett a feltekert kép Kiskunhalasra. A tűzoltók vitték be a vasútállomásról és a városi közgyűlési teremben helyezték el. 1940 augusztus 6-án a művész özvegyének jelenlétében tartott díszközgyűlésen dr. Kathona Mihály polgármester megnyitóbeszéde után Medveczky Károly mondott ünnepi beszédet és leleplezte a festményt. 44 A múzeumba 1954-ben került át, s 1960-tól, a Thorma Galéria megépülésétől a kép ott függ a múzeum terem falán. Helyreállítását 1997-ben Vígh László szentesi szobrász és restaurátor végezte el. Munkája nyomán föltárultak a mű addig szinte láthatatlan részletei, karakteres alakjai, tájképi elemeinek friss színei.

Az Aradi vértanúkat 1959-ben kérte el a Magyar Nemzeti Galériából Janó Ákos halasi múzeumigazgató, s 1960-tól 1984-ig maradt náluk, míg az intézmény a kép restaurálását tervezve vissza nem kérte. így a két hatalmas vászon (melynek alakja különbözik ugyan, de felületük kis elté44