Murádin Jenő: Thorma János 1848-as képei - Thorma János Múzeum könyvei 2. (Kiskunhalas, 1998)
Petőfi márciusa
dalmat és a kép alkotójának küzdelmét is megidézi. Annak a 150 év előtti szerdai napnak, március 15-nek emléke sű- rítődik benne, mely fordulatot hozott a nemzet életében. Mint a háromszög foglalatú történelmi kompozícióban (Delacroix allegóriája kézenfekvő példa: A szabadság vezeti a népet), ezen a képen is egyetlen kiemelkedő mozzanat, Petőfi fölmagasuló alakja köré épül a jelenet. Ót fogja körül a pesti nép, emeli vállára az egyetemi ifjúság. A képnek vannak kiemelkedő festői értékei és ugyanígy látható hibái. Egyenetlen a mű már csak azért is, mivel alkotója megszakításokkal közel harminc esztendeig dolgozott rajta. A már letudott részek és újrakezdések nem tettek jót a kompozíció egységének. De már az említett előzmények ismeretében, a két szemlélet, a szabadtéri környezet és a szerkesztett hagyományos kompozíció egyeztetése is szinte megoldhatatlan feladat elé állította a festőt. Kicsit talán barokkos, de mindenképpen bravúros lendületű az a rész, ahogyan a jurátusok s az utca népe mintegy örvénylő forgatagban magasra emeli a költőt. Ezt a gyönyörű lendületet azonban némiképp lehűti a túlságosan tényekre utaló részletezés. Thorma ragaszkodott hozzá, hogy a főbb szereplők felismerhetően a vászonra kerüljenek. így a márciusi ifjak közül Vasvári Pál alakja tűnik föl, és egészen nyomatékosan Jókaié. Petőfi lobogó köpenye alatt Jókai az első szabad kiadvány, a tizenkét pont kéziratának fehér papírlapját emeli a költő vállmagasságába. Petőfi maga extázisos, démoni figura lett volna a festő elképzelésében. De nem lett az, inkább teátrálissá vált, s ennek az egész mű expresszivitása látta kárát. A tömeg fölé emelkedik ugyan, de nem uralja, nem vezényli le meggyőzően a jelenetet. A mű ikonográfiáját részleteiben érdekessé teszi ugyan, de egyben bonyolítja is, hogy Thorma a 48-as idők minden típusát megszólaltatta a képen. Jurátusokat, fiatal és idős polgárokat, módosakat és szegényeket, úriasszonyt és Pestre tévedt alföldi parasztot. A lélektani ábrázolás szándéka vagy annak legalább a mozdulatokban, gesztusokban érvényre jutó jelzése végigvonul az egész jeleneten. A középtér nagyszerűen megformált cilinderes, esernyős polgárifja, amint lendülettel behajlik a képbe, mintha valamely francia történelmi műről, XIX. századi forradalmi tablóról lépne elénk. Mögötte kardot, fokost, tollas kalpagot emelnek magasba a lelkesedő résztvevők. 36
