Murádin Jenő: Thorma János 1848-as képei - Thorma János Múzeum könyvei 2. (Kiskunhalas, 1998)
Petőfi márciusa
újabb és hasonlóképpen nagy történelmi kép megfestésére. Másrészt az 1898-as esztendő a forradalomra való emlékezés jubileumi éve volt, s országos előkészületek folytak Petőfi halálának közelgő ötvenedik évfordulójára is. Nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, amire Boros Judit figyelmeztet, hogy tudniillik a témaválasztásnak ezúttal is lehettek politikai összefüggései.26 Mind a parlamentben, mind a közéletben éles viták folytak akkoriban március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítása körül. A kormány nem ezt a napot, hanem a törvények szentesítésének dátumát, április 11-ét javasolta, ami érthető közfelháborodást váltott ki. A festőt azonban személyes indítékok is vezették. Petőfi költészetét szerette leginkább. Kevés irodalmi élménye között ez volt az, ami életre szólóan belerögződött. A költő élete és sorsszerű halála, melyet maga jövendölt meg, ugyanúgy foglalkoztatta. Hiszen az sem véletlen, hogy a nagy művel való viaskodás szünetében ismét Petőfi életét megjelenítő képet festett, az 1901-ben készült Szeptember végén című elégikus hangvételű alkotását. Van valami jelképszerűség abban, hogy a festő alföldi szülőhelyéhez Kiskunhalashoz Kiskőrös esik közel, míg Nagybányához, ahol élt, Koltó és a Telekiek vendéglátó háza. Visszatérve a Március 15-e történeti jelenetére, Thorma elképzelése az volt, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőjén örökíti meg a Nemzeti dalt a forradalom napján elszavaló költőt. Csakhogy tapasztalnia kellett, ez a monumentális díszlet, a timpanonos, oszlopsoros hatalmas klasszicista épület mindent elnyom maga körül. Ha ennek fókuszába rögzíti a képet, az jelentéktelen méretekre fokozza le az alakokat, a történet szereplőit, magát a fennköltnek szánt jelenetet. Ezért már az első fölvázolás után újragondolta a helyszínt. Négyöt év alatt gyakran hosszabb időre megszakította a munkát, miközben más témákhoz fogott. Az újrakezdések során elkínozta a felületet, a súlyosan, vastagon és sötéten fölrakott festékréteg befulladt. Végül gordiuszi megoldással földarabolta, megsemmisítette a vásznat, és 1903-ban új kép megfestésébe kezdett. Milyennek képzelte ezt a hatalmas kompozíciót? Úgy tűnt, soha sem kapunk rá választ. Már fölvázolásakor olyan gyötrő gondokkal és kétségekkel közdött, hogy készülő munkáját jószerint senkinek sem mutatta meg. Leírás egyáltalán nem maradt róla. Váratlanul előbukkant azonban száz év távlatából (!) egy fénykép az elpusztult műről. Olyan hihetetlen 27
