Bánkiné Molnár Erzsébet: Nemesi közbirtokosságok a Kővár-vidéken. Vallomásos összeírás 1803-ból - Monumenta Muzeologica 1. (Kecskemét, 2007)

zselléreit. A 12. nemesnek összeírt zsellér Marosán Vaszilie volt, aki a ne­mes Nyekita Beibe helyén lakott mint Beibe zsellére. A 24 nemes közbirtokos közül tehát 12-en zsellérként tengették az életüket és művelték egy másik kisnemes földjét. Kaszálójuk nem volt, szántóikat foglalással és irtással szaporították 78 köblösről 115 köblös és 3 mérős területre. 123 Jeder Bél Mátyás feljegyezte, hogy a falu lakói hanyagul művelik föld­jüket. Szívesebben adják bérbe, megelégednek a kapott tizeddel. Az ösz­szeírásból látható, hogy az egy antiqua session osztozó 35 birtokos fog­lalásai inkább a rét-legelő gyarapítására irányultak. Szívesebben foglal­koztak az állattartással, mint a földműveléssel. Kíméletlenül irtották az erdőket. Név szerint hét erdőt sorolnak fel, amit kipusztítottak. 1803-ban a Brányistya 124 erdő helyén már nyolc ház van. Teleki Tamás százéves jobbágya, Faúr Juon providus sorolta fel a kiirtott erdőket. „Jól tudom én ezeket; mert én itt juhokat örzöttem, sok kenyeret ettem már Isten kegyelmességéből. Az én Apám Juon a régi Te­leki Mihályt szolgálta és hajdú volt Kővárba. Hlyen veres inges hajdú volt a' Togyika nevű Nyíresi Ember is, ki itt halt meg a mi falunkba Jederen. Én jól ismertem őtet. Ez előtt mintegy 40-50 esztendőkkel halt meg, és mikor eő volt valami 120 esztendős ember, sokszor beszéltette szegény, az Isten nyugtassa meg, hogy eő őrzette a Nyíresi határba volt Dumbráva nevű erdőt, amely akkor a fiscus erdeje volt, és nem volt senkinek is vágni. De most látom ezt is pusztították a Nyíresi nemesek, azt ház, Pajta helyekké, szántókká, kaszálókká változtatták." 125 A falu erdejéből Fatul Onutz nemes, közösen irtott a testvérével, Fatul Kretsunnyal. A megtisztított helyen lakott Fatul Onutz zsellére, lot Ilia, aki csűrt és istállót épített. Az irtás kaszáló, ahol csűre, istállója és pajtája állt, a gróf Teleki Imre kaszálója és a Telekinek szolgáló emberek kaszálói között terült el. 123 KM. Könyvt. 5359/3. Jéder 573-624. 124 Brânisje = védett erdő. 125 KM. Könyvt. 5359/3. 622-623. p. 54

Next

/
Thumbnails
Contents