Bánkiné Molnár Erzsébet: Nemesi közbirtokosságok a Kővár-vidéken. Vallomásos összeírás 1803-ból - Monumenta Muzeologica 1. (Kecskemét, 2007)

Ugy igaz Lelkünk esméreti szerént, meg-határoztuk aztis: Mellyik eszten­dőbenn tétettek azon Irtások és foglalások; de lelkünk esmérete Megnyug­tatására Kívánnyuk mégis megjegyeztetni azt: hogy Ugyan azon egy hellyben sok rendbéli irtások esvén, némellynek már el-holt Attya vagy testvére és maga az általis, a Ki ez vagy amaz Irtást, vagy foglalást mostis birja, tétetvén azok; mi némelly hellyt mind a Kettőre, némelly helyt pe­dig tsak erre vagy amarra tettük azokat; ennél fogva az foglalások és Irtások Esztendejét idejétis, a sok által külömbözö időkben esvén azon irtások és foglalások ugy határoztuk meg: hogy vagy tsak azon Esztendő Számat mondattuk fel, a mellyben a mostani Birtokosnak Elei foglaltának és irtattanak vagy a mellyben ugyan azon foglalást és irtást a Maradékok szaparitatták, vagy pedig némelly helyt mind a két időszakasztis meg határoztuk; de ezen irtás és foglalás ideje e szerént lett meg-határozásais, hogy éppen bizonyos volna, és azon fel adott foglalások és irtások egy két esztendővel vagy előbb, vagy későbbre ne tétethettek volna nem mond­hattyuk, nem valhattyuk; hanem minden esztendőbéli meg határozásunkat csak ugy értyük: hogy azon fel adott idő szakasz körül történtek azon foglalások és irtások leg bizonyasabbat mondhatunk azon fel adott irtások és foglalások idejéről a midőnn le-tett igaz hitünk szerént azt valjuk: Hogy mind azon feladott Foglalások és irtások Falu Közönséges Hatá­rából Erdeiből a mi időnkbenn foglaltattak és irtattattak. Ennélfogva aztis hozzá tészszük vallamásunkhaz: hogy az általunk fel-adott foglalásokann és irtásokann kívül mivel mi tsak az időnkben történtekről vallattunk, sőtt abbolis erőtlenségből el hagyhattunk, lehetnek még több falu közönséges határából irtatt és foglalt Szántó Kaszállo és Szöllő Hellyekis, mellyek már ez előtt jóval időnk felett lévén el-foglalva, és kiis irtva, most álta­lunk a régi Szántó Kaszállo, vagy Szöllő Hellyek sorába adattattak fel. ­Azonn Hellyekenn hol az foglalások és irtások tétettek többnyire Csere Bokros Erdők voltának és imitt amott Nagy Szároz tőkés Fák - Neveze­tesebb Kár az Irtás és foglalás által az Erdőkben a To Árkának egyik olda­lánn és az Bozo Rétben /: holott jo szálas ép erdők voltának tétettetett, melly irtásokat és foglalásokat nagyon szivéreis vett a Méltóságos Romai Szent Biradalombéli Groff Széki Teleki familia. ­Igaz hogy Károsis, és elég Károk vagyon a falusiaknakis benne annyivalis inkább némellyeknek: hogy egyik száma nélkül sokat némelly pedig sem­mit sem irtatt és foglalt, holott sok azok közzül, kik nem irtattak semmit sem foglaltak többet birnak ős örökös Jószágát, belső Örökséget, sőtt tör­sökösöbb nemesekis ezen Kérdés alá jött falubann, mint Azok közzül a fel-adatt foglalok és Irtogatok közzül sok; mert azok között elég vagyon: A Kiknek a falubann benn semmi örökségek sintsen, és tsak zállagasitott 105

Next

/
Thumbnails
Contents