Hermann Róbert: Kecskemétiek a szabadságharcban IV. Gáspár András honvédtábornok (Kecskemét, 2005)
Gyiván és Sárkányban balszárnyunk támaszpontjaként szolgál, s ezért Kernend, Gyarmat és Párkány felé járőröztet. A Sándor-huszárok közül egy fél század rendelendő ki, amely Kernenden megfigyelő őrsként hátramarad, ezért reggel átveszi az előőrsöket, később azonban bevonja őket s akképpen áll fel, hogy csupán egyetlen megfigyelő őrsöt tart, s minden pillanatban kész a Gyivára történő elvonulásra, az ellenség minden, erős tömegben való közeledését azonnal jelentse Gyivára, onnan pedig Köbölkútra. Ha az ellenség szorítaná, lassan vonuljon vissza Gyivára és onnan csapatához Köbölkútra. Ha senki sem nyomulna ellene, e szárny este, miután besötétedett, gyújtson több tábortüzet, azután pedig egy kalauzzal a legnagyobb csendben vonuljon Köbölkútra. Ez a huszár szárny még ma vételezzen húst, szalonnát, kenyeret és abrakot holnapra és a lovak folyamatosan abrakoltathatók, de a parancsnoknak a legnagyobb elővigyázat ajánltatik. Minden csapat, amelyeknek nem határoztatott meg, hova menjenek, a köbölkúti táborbajöjjön, és mindkét hadosztály állítson ki előőrsöket Esztergom felé. A Kossuth-baàoszXhXy az úttól jobbra. A Poeltenberg-ha.àosztk\y balra. Mindkét hadosztály járőrei Párkány és a Duna felé menjenek. A Weissl-hadoszlop hajnali 3 órakor vonul el innen, a kéméndi táborban állomásozó csapatok szintén 3 órakor gyülekeznek minden dob- és trombitajel nélkül a legnagyobb csendben, erről a legénység jól kioktatandó. Kalauzokról még ma gondoskodni kell. A Weissl-hadoszlop egyenes úton vonul Gyiva felé, és az egyesülési ponton egyesül a többi csapattal. A többi csapat pontban három órakor vonul el a táborból, s ha a Weissl-hadoszlop még nem érkezett volna meg, az egyesülési ponton be kell azt várniuk. Az utászok, miután helyreállították a hidat, azonnal vonuljanak be hadosztályukhoz, s nekik még egyszer elküldendő a parancs, hogy 3 óráig készítsék el a hidat, hogy Horváth alezredes úr különítménye egészen biztosan átkelhessen. A hadsereg főparancsnokságának főhadiszállása Perbetén van. A 7. hadtest főhadiszállása Köbölkúton van. Az intendantúra Kisúj falun van. Zámbelly Lajos másolata. Eredetije német. MOL Görgey-lt. Hadparancs-jkv. No. 511. 105. Köbölkút, 1849. április 21. Gáspár Endre vezérőrnagy jelentése a hadsereg főparancsnoksághoz Perbetén a VII. hadtest elhelyezéséről és Horváth János alezredes különítményének csatlakoztatásáról A hadtestparancsnokság ezennel a legalázatosabban jelenti, hogy az alatta álló csapatok ma délelőtt 10 órakor állomásaikba bevonultak, s a menet közben semmi figyelemre méltó nem történt azon kívül, hogy az elővéd 4 fogatolt, nagyobbrészt egyenruházati cikkeket és néhány fegyvert is tartalmazó kincstári szekeret, valamint két tiszti poggyászszekeret vett el az ellenségtől. 154