Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Hadi dicsőségünk utolsó napjai

tak illanni, de Rakovszky megjelenése által annyira meg voltak lépetve, hogy egy szavára megadták magukat, s mire mi odaértünk, Rakovszky már barátságosan beszélgetett a zászlóalj tiszteivel, kiket aztán egy zászlóalj gyalogság és egy század huszár bekísért Komáromba. Tovább haladva Nagy-Igmánd felé ismét láttunk egy még nagyobb porfelleget és hallunk néhány puskalövést, az előttünk elvonuló dombra felfutva látjuk, hogy a porfelleget mintegy 3000 darab marha csinálta, a lövéseket pedig huszáraink előcsapatai tették, midőn a marhákat kísérő dragonyosokat Ábrahám kebelébe küldözték. E marha falka Haynaunak volt szánva és egy izmos mészáros legény épenséggel nem akart beleegyezni, hogy mi együk meg s úgy hadonázott a huszárok között egy taglóval, hogy kénytelen volt egyik huszár, karabélya golyójával elcsittítani. Egy század vadász pedig, mely szintén a marhákat volt kísérendő, jókkor megérezve a puskapor szagot, a legközelebbi bokor erdőbe húzta meg magát, de a huszárok észrevevén őket, addig nyargalóztak a bokor körül, míg a gyalogság oda érkezvén, ezeket is foglyul ejtette. Találtunk azután a győri út mentén számtalan málhás szekeret, melyek tele voltak ruhaneműkkel s élelmi szerekkel, ezek elől a lovakat kifogták, s elnyargaltak velők; a szekereket és pékeket pedig ott hagyták. A pékek közül egyik olyan flegmatice vette az egész eseményt, hogy csak akkor rettent fel álmából, midőn egy honvéd talpon rúgta, s csak most kezdte észrevenni, hogy nem saját czimborái között van, de miután értesült, hogy nálunk is csak kenyeret fog sütni, belenyugodott sorsába. A mi főfeladatunk Aschermann alatt az lett volna, hogy Ácsot megkerülve, a lovodi hidat, mely Ácsot a szigettel összekötötte, lerontsuk, s az egész ostromló sereget a komárombeli társunkkal közrekapva elfogjuk s ez a tervünk teljesen sikerül is, ha csak egy csapat utászunk vagy 15-20 ásónk és kapánk van, de ennek hiányában, míg a győri út mellett levő két nagy árkot, szuronyokkal, kardokkal, ágyútöltő rudakkal és két rossz csákánynyal annyira be tudtuk temetni, hogy 12 fontos ágyúinkat és lőszerszekereinket át bírtuk rajtok tolni, annyi időt vesztettünk, hogy ezalatt a német tábor nagyrésze áttakarodhatott a hídon, s midőn azt tüzéreink lelőtték, már csak egy teljes zászlóalj rekedt Ács alatt, néhány száz ember pedig, kik épen a hídon voltak, belefulladt a vízbe. Ha ekkor egy szakasz utászunk van, mely a két árkot hamar berántja, megtörténik a németeken az a világra szóló csúfság, hogy az ostromló sereget elfogja az ostromlott, s ez annál könnyebben megtörténhetett volna, mert a mi előttem máig is megfoghatatlan, Csorich az egész napi eseményről semmit sem tudott, annyira nem, hogy midőn mi már a győri úthoz értünk, az ácsi plébánosnak, kivel a falu előtt egy dombon beszélgetett, azt mondta: „Na nincs már baj, jön Győrből a segédcsapat, mit kértem" s csak akkor ismert fel bennünket, midőn czentrumunk a Lichtenstein major melletti dombra egy üteg ágyúval felkanyarodik és lődözé sánczait, csak ekkor kapta le sapkáját, futott a faluba és gyűjtötte össze népeit, kikkel aztán, ellentállásra nem is gondolva, rohant át a hídon, de 63