Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Hadi dicsőségünk utolsó napjai

Mindez megtörténvén rendben álltunk és vártuk a további parancsot. Úgy 9­10 óra között megjelent előttünk Aschermann 117 várparancsnok, átveszi a zászló­alj parancsnokok jelentését, ezek vezényelnek „Szakaszonkint balra kanyarod­va, indulj" és mi mentünk hűségesen, de hogy hova, azt közülünk senki sem tud­ta, nem volt szabad se beszélni, se pipázni csak menni. Mi képeztük az előcsapatot, előttünk 40-50 lépésnyire ment egy század hu­szár, fele jobbról-balról csatárlánczban, fele tömegben az úton. Éjfél után 2 óra lehetett, midőn egy hídhoz értünk, s a mint a huszárok lovai a hídon dobogtak, rögtön felhangzott jobbról-balról a „Halt Wer da!" azaz „Állj ki vagy?" huszár, feleli egyik előcsapatunkból egykedvűleg, „Tábori jel?" kérde­zősködik tovább a sógor, s a huszár elkezdi elősorolni a német édes anyja testé­nek egyes részeit, mire a sógor úgy felháborodott, hogy karabélyát a hang felé irányítva eldurrantotta és hátranyargalt a gyalog őrséghez. Aschermann pedig hozzánk kiált, fiúk! félszázadokba fejlődve 1. 2. század jobbra a község fölött, 2. 3 a közép útczán 5. 6. a Dunaparton gyorslépésben elő­re! Ekkor már annyit láttunk, hogy nem messze előttünk házak vannak; ez volt Almás. A mint közelebb értünk, a községtől jobbra eső dombon az őrség tüzet adott, az útczában nagy zaj támadt, doboltak, trombitáltak, arra azonban már nem jutott idejök a bennlevőknek, hogy rendezkedhessenek, hanem némely ré­sze még a nadrágot is nyalábján kapva futott Neszmély felé, csak egy század cse­repárt sikerült tömegesen megnyomnunk kapitánya udvarán, mely meg is adta magát ellentállás nélkül. Az őrnagyjukat Gyenes kapitány úr költötte fel s meg­várva, míg felöltözött elkísérte Komáromba, mi pedig, előrenyomulva, szedeget­tük össze a menekülni szándékozókat és puskáztuk le a falu fölötti domb­gerinczen futókat, minthogy azonban a mi lovasságunk a község nyugati végén künn maradt, sikerült az ellenségnek ágyúit és röppentyűit a keleti részen levő hídon átszállítani, innen aztán irtózatosan szórta ellenünk a röppentyűket és kartácsokat, a kartácsgolyók úgy kopogtak a zsindely fedeleken, mint a jég és ez a középső útczán haladókban sok kárt tett, a többek között Kermpotics őrna­gyunk lovát egy golyó, lapoczkája mögött teljesen átfúrta, s az őrnagy czombját erősen meghorzsolta, egy kartácsgolyó pedig a hátán hasította fel a bőrt, de egyik sem ölte meg. Itt lőtték keresztül Izsai híres questálónk bal karját is, mire aztán szegény öreg, harmadnapra belehalt. Almást kitisztítva visszamegyünk a község keleti végére pihenni és reggelizni, de alig szedtük elő kenyerünket és szalonnánkat, midőn tőlünk nyugatra, Kis­Igmánd mellett, óriási porfelleget láttunk fölemelkedni. Rakovszky rögtön lóra parancsol egy század huszárt és vágtat a porfelleg felé, mi indulunk utána gyors lépésekben, egy jó negyed óra múlva oda érünk, hol a porfelleg megállapodott és már ekkor kezet karba fűzve s a fegyvert gúlába állítva találjuk a Baumgertner ezred egy zászlóalját, mellettük 6 ágyúval. Ezek épen Ácsra akar­117 Aschermann Ferenc honvéd ezredes, június végétől Komárom várparancsnoka. 62

Next

/
Thumbnails
Contents